Szombaton került megrendezésre a Dürer kertben az V. Tattoo The Sun fesztivál, ami több, mint egy sima koncertes este. Inkább egy kultúra találkozása a metállal. Nem csak azért más, mint egy átlagos szombat este a Dürerben, mert itt a tetoválások köré helyezzük a hangsúlyt, hanem azért is, mert egyfajta művészközösség találkozója ez, akik nem csak a jó rock zenével, de a bőrükre varratott képekkel is szimbiózisban élnek. A tetoválások évezredek óta jelképek. Mindnek van története, jelentése. Persze van, aki csak divatból varrat magára, de az itt jelenlevők mindegyike szerintem ugyannak a szubkultúrának egy egyénisége. Ennek a rétegnek és az ilyenné válni vágyóknak a találkozója a Tattoo The Sun fesztivál már évek óta.
A jó öreg Dürer Kert adott ismét otthont az eseménynek. A város egyik legjobb és legkulturáltabb szórakozóhelye, már megújult hang- és fénytechnikával, valamint három színpaddal várta az érkezőket ezen az estén. Metál zene, kiállítás, tetováló művészek, látvány- és mozgásműhelyesek várták az ott levőket.
A legtöbben persze a kertben voltak, és nem csak azért, mert a friss hazai csapat, a divideD, és a Watch My Dying is fergeteges bulit adott a szabadtéri színpadon, hanem azért is, mert a két teremben elviselhetetlen volt a forróság. A divideD számomra meglepetés volt. Egyrészt mivel ez volt első bulijuk még nem láthattam őket, másrészt azért, mert a megjelenésük letaglózott. A maszkokba bújt zenészek remek kis indusztriálos, metálos muzsikát toltak az arcunkba. A saját dalaik meggyőzőek, az Iron Maiden feldolgozásuk meg szimplán jó. Mondjuk Yosha személyében egy hazai Bruce Dickinson van a mikrofonok mögött, így ezzel nem volt nehéz mellényúlni.
Egy teremben közbe már zajlott a tetoválók felvonulása, volt, aki varrattatott is persze. Sajnos munkából érkezvén ennek már csak a végét csíptem el, hiszen ez a program kezdődött legkorábban. Több olyan művész is jelen volt, akik elég jónak tűntek már csak abból is, amit e rövidke idő alatt látni véltem.
Közben volt idő belepillantani Sallai Péter grafikus munkáiba, amik a folyosó falán kaptak helyet, ideiglenesen letaszítva onnan Réti Zsolt fotósmunkáit. Nagyon igényes rajzok voltak, nem hiába időztek annyian a szűk folyosón a munkák előtt állva.
Újabb hűsítő sört vettünk magunkhoz, majd belenéztünk a Watch My Dying koncertbe. Semmi kecmec, csak a szokásos profizmus. Sosem voltam WMD rajongó, de hazai szinten ők messze az egyik legigényesebben megszólaló zenekar. Nem is csoda, hogy a kert szinte átjárhatatlan volt az ott felgyülemlett tömegtől.
Itt volt az egyetlen hiányosság, amit éreztem az este. Ha már fesztiválként van meghirdetve, főleg ha ilyen jó idő van, igazán el tudnám képzelni, hogy az amúgy méretes kerthelységben pár széket felszedve igazi fesztiválszerű mini-pavilonokat állítanak fel, és akár oda kiköltöztetve a tetoválókat lehetett volna megoldani az egészet. Egyrészt szellősebb lenne a hely is, másrészt nem a meleg, belső térben kéne izzadni egész este. Na sebaj, talán majd jövőre.
Rohanás volt a kisterembe, ugyanis kezdődött a Vendetta Inc koncert. Nálam a nap bulija. Nem csak azért, mert ez a négy hülye – bocs, srácok – hatalmas forma, hanem azért is, mert zenéjük is iszonyatosan igényes és előremutató. Bennük van lehetőség, van fejlődési vágy, amiért dolgoznak is ezerrel. Kb. egy éve, mikor először láttam őket, már akkor felfigyeltem rájuk. Azóta minden egyes bulin egyre jobbak és jobbak. Így kell ezt csinálni. Lazán, céltudatosan, alázattal, és persze úgy, hogy öröm nézni mennyire élvezik, amikor a színpadon lehetnek. Nem véletlen, hogy a kisterem is szinte teljesen tele volt a bulijukon. Mint mindig, király volt.
Egy futó pillantás Cadaveresék showjába, az igencsak megtelt nagyterembe, majd vissza Let The Cigar Die-ra. Azt kell, hogy mondjam, a kistermes csapatok ma nem tudtak hibázni. Mind a Vendetta, mind a LTCD, majd az utánuk következő Petőfi, Orion, és Hanoi hármas is eszementül szétzúzta a deszkákat. Van itthon bőven kiváló utánpótlás. Igen szomorú, hogy az ocsmány hazai kiadói- és médiarendszerben nem lehet befutni, ha nem vagy Tankcsapda, vagy Depresszió.
Persze nem maradhatott ki Apyék bulija sem a nagyteremben, ami az est másik fénypontja volt a Vendetta buli mellett. Ez a zenekar sem itthonra való. Sokkal több lehetőség van bennük, de a magyar szürkeségből nehéz sajnos kijutni.
A kertben az Anima Prizma Mozgásműhely táncosai kedveskedtek nekünk egy jó kis piró-show-val, ami látványban az este legjobbja volt.
Persze a látványhoz hozzátartozik a sok szép tetkó mellett a rengeteg zombi is, akik ott voltak. Mivel idén a főváros nem adott engedélyt a Zombifelvonulásra, így ezen az estén került itt megrendezésre. Aki zombinak öltözött, ingyen jöhetett be, így igen sokan választották ezt a módot.
Persze egy olyan helyen, ahol kb. mindenki tetovált, ahol tűzzel táncolnak, ahol a legvadabb metál tépi az arcodat, miközben tetoválnak, pont beillik pár zombi is.
Ismét különleges este volt. Extrém módon különleges, hiszen ennek a bulinak a lényege az is volt, hogy összehozza azokat, akik kicsit is extrémebbek a nagyátlagnál. Sikerült. Színes és sokszínű volt. Jó koncertek, jó programok, és egy jó hely. A szervezőket és a helyszínt is hatalmas dicséret illeti, persze a zenekarokkal együtt.
Jövőre találkozunk. Egészen pontosan 2016. augusztus 13-án, hiszen a dátum már megvan, sőt az eseményhez is tudtok csatlakozni, itt: https://www.facebook.com/events/673705236097076/
További képek idekattintva érhetők el : https://www.facebook.com/media/set/?set=a.988595791198022.1073742030.104378096286467&type=3
