A Wall Street túlvan a ma már hagyományosnak mondható saját szervezésében zajló nyári táborán. A Kiskunlacházán történő rajongói toborozás immár a harmadik volt a banda életében. Az égiek azonban nem kímélték a zenekart, hiszen pont arra az időpontra szakadt ránk az ég. Villámok, mennydörgések és orkán erejű szél söpört végig kicsiny hazánkban, de nagyjából 400 Wall Street fanatikust a zord időjárás sem tántorított el attól, hogy kedvenceikkel töltse a hétvégét. Ez így is van rendjén! Sőt, én a mai napig értetlenül figyelem, hogy a csapat miért nem tudja átszakítani azt a vékonyka falat, ami az átütő sikerhez vezetne. A tavaly Főnyeremény című harmadik lemez kapcsán azt gondoltam, hogy „na igen, ez ám a főnyeremény”, de az a pici szikra még most sem volt meg, amitől az egész ország Wall Street lázban égne.
Pedig ez talán az eddigi legkiforrottabb, egyben legváltozatosabb lemezük is. Nem véletlen, hogy az ecseri sportpályán tartandó koncert vázát is a Főnyeremény dalaira építették. Itt szer
encsére nem kellett a vihartól tartani, ráadásul, mivel ingyenes volt a koncert, így a már oszlopos WS rajongók mellé több környékbeli érdeklődő is kitekintett. Az egybegyűltek nem csalódhattak, hiszen egy vérprofi koncertbandát láthattak a színpadon. Egy klasszikus Blondie nótával, nevezetesen a Call Me dallal csaptak a húrok közé Mayer Feriék. Ragyogó húzás volt, hiszen akik eddig nem ismerték a bandát, azok is azonnal táncra perdültek. A lendület abszolút maradt, hiszen a klipként már sokak számára ismert Vallomás után jött a sodró iramú Induljon a tánc.
Gregus Miki pedig folyamatosan bizonyítja számomra, hogy még mindig kiváló frontember. A dalok közti összekötő szövegei is a színpad előtt tartották a közönséget (a büfések bánatára, hisz addig nem nagyon fogyott a sör). Emellett pedig a színpadi mozgása is teljesen rendben volt. Nem hiába, régi motoros ő is a szakmában, aki a 80-as évek hard rock/glam klipjein nőtt fel. Onnan pedig ellehetett sajátítani ezt-azt. Jött egy kis lírai blokk (Jóbarát, Lennék én bármi), hogy aztán Billy Idol fantasztikus Shock To The System dalával újra megadják a kellő löketet. Itt jegyzem meg, hogy a hangosítás is teljesen rendben volt. Minden hangszer megfelelő arányban hallatszott és külön öröm, hogy a dalok szövege is tökéletesen érthető volt. 
Talán ennek a sterilitásnak volt köszönhető, hogy két dalban is kihallottam az új dobos, Szepesi Tamás „elkalandozását”. A dalok után Tamás a technikusok felé Tamás is jelezte a problémát, nevezetesen a kontrollból nem mindent hallott tökéletesen. Néhány perc alakítgatás után minden gördülékenyen siklott tovább. Bár a koncert előtt nem beszélgettem a bandával a várható repertoárról, de titkon reméltem, hogy az ős-Wall Street időkből előadják a Szüzesség mértékegysége: 1 Volt keltezésű dalocskát. Eljátszották, aminek hatására a 90-es évek közepén találtam magam, mégpedig a régi E-Klub kisszínpada előtt. Azok a régi szép idők! De rég is volt. Igaz, akkor a Wall Street felállása sem így nézett ki, no meg Miki is fiatalabb volt egy csöppet. 
A koncert azért a végén is tartogatott meglepetéseket. Az egyik ilyen talán még a banda számára is az volt, hiszen a beharangozottak alapján amolyan próbaképp játszották el Lady Gaga egyik szerzeményét. A kiváló hangszeres átdolgozásnak köszönhetően a Bad Romance nótára mindenki beindult. Szerintem srácok abszolút nyomhatjátok ezt a későbbi bulikon is! A visszatapsolás után pedig jött az AC/DC Big Gun-ja, amire már a közönség háta mögötti sportpályáról a tücskök is rockos hangzásra váltottak. 
Összességében kiváló koncertnek lehettünk szem- és fültanúi. Szívből kívánom, hogy a zenekar igazán befuthasson, mert megérdemelnék. Normál esetben a dalaikat mind a rádiók, mind a televízió csatornák szarásig kellene, hogy játsszák. Talán egy jó menedzsment hiányzik a hátuk mögül, akik kellő munkával jobban előtérbe tudnák tolni a zenekart. Mert az tény, a zenészek megteszik a tőlük telhetőt. Zenélnek, mégpedig igényesen!
