November 18-án a Morrison’s 3 Közgáz nevű szórakozóhely lehetőséget biztosított két tehetséges zenekarnak a hangjuk hallatására. A két zenekar nem volt más, mint a Napfénypresszó, és a szívemnek oly kedves banda, a Stereomilk. Igen, elkezdhettek kővel dobálni, hogy egy olyan ember, mint én, Stereomilket hallgat. Pedig a kemény, zúzós rockkoncertek után jól esik az ember lelkének a lágyabb muzsika is.
Elég népes sereglet gyűlt össze a fentebb említett eseményen, és a Napfénypresszó kellemesen bemelegítette a közönséget a Stereomilk érkezésére. Rövid átszerelés után színpadra lépett a Stereomilk is, és remek koncertet adtak a jelenlévőknek.
A megszokott dalokon kívül, amiket az eddig megjelent lemezen hallhatunk (Stereomilk, 2006 november) olyan klasszikusok is megszólaltak, mint az Oasis-től a Live forever, az LGT-től a Ringasd el magad, és egy Kft. nóta is.
A koncertben az volt a szokatlan, hogy vendégelőadóként Barbaró Attila és Keresztes Viktor (Junkies) is a színpadra keveredett, ki-ki a saját hangszere mögé, és az Alkohol című frenetikus egyfelvonásos közönségkedvenc Junkies dalt is eljátszották, kicsit másképpen.
Persze, a készülő lemezről is hallhattunk pár dalt, cím szerint az Ugrást, a Képzelhetedet, a Megfelelő embert, és a már most – méltán – slágerlistás Légypapírt.
Koncert után az öltözőben sikerült mikrofonvégre kerítenem Almási Endre gitárost és Farkas Csaba basszusgitárost is.
Mikorra várható a lemez megjelenése? Almási Endre: A lemez leges-leges Almási Endrei becsületszavamra mondom, hogy január-februárig biztos, hogy úgy elkészül, ahogy mi szeretnénk. Sokat dolgozunk rajta. Az albumra nyolc Stereomilk, illetve két Lolly Pop dalkerül fel. A Lolly Pop a Stereomilk másik fele, csak abban Szekeres Andris nem énekel. A nyolc Milk dal bőven ki fogja tenni a fél órát, a Lolly Pop nóták pedig bónusz track-ként kerülnek fel a lemezre.
A közönség hogyan fogadja az új dalokat? Almási Endre: Most, koncert után azért nem tudok erről beszélni, mert én belebújtam a gitáromba, és ilyenkor nem nézek fel (nevet). De nem éreztem túl nagy nem tetszést a teremben, tehát nem menekültek el. Szerintem jól fogadják. Ebben a tesztelésben ismeretlen embereket valamilyen módon megbízok, hogy hallgassák meg, idáig csak pozitív visszafelzéseket kaptam.
Farkas Csaba: Koncerten, amit láttam, az embereknek a fejét, az tetszett. Úgy tűnik, tetszenek a közönségnek az új számok. Egyébként az a lényeg, hogy nekünk tetszik.
Következő koncertek mikor lesznek? Almási Endre: A következő koncert a Hunnia Art Bisztróban lesz (Budapest, V. kerület, Bank utca 5.), akusztikus felállásban, december közepe tájékán. Az utána következő pedig Szilveszterkor lesz.
December 26., Dunaújváros, Quimby-vel… Hogy sikerült összehozni? Almási Endre: Csekélységem szintén gyermekkori, szintén tizen x éves barátságot ápol Kiss Tibivel. Dunaújvárosban azért nem nagy kunszt ez, mert ugye ők is dunaújvárosiak, és mindig megtették azt a gesztust, hogy valami helyi kisebb zenekart hívnak, és a barátságra való tekintettel párszor játszottunk előttük, és így kerültünk szóba ismét.
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...