A leszálló est bíbor fényei ráborultak Budapestre… Kis csoport állt a Mozsár utcában… Zorallina, Szabesz, Tonó, Bukott Angyal, és néhány doboz serital. Utóbbiak kíméletlenül fogyásnak indultak, míg a hangulat rohamosan emelkedett… A levegő megremegett, mikor az utca vége felől harsány “Szevasztok, Hejj!” kiáltással egy üveg szénsavmentes ásványvízzel, és egy zacsi keksszel a kezében feltűnt a Magnetica együttes élén Hartmann Zoli… Mivel a seritalok még éltek, ezért még szellőztünk kicsinyt, miközben az együttes tagjai megszállták a backstage-t…
A lenyugvó nap fényei már nem értek el minket, mert addigra már bent ültünk a Rcktogonban, és az elmúlt serek emlékére újabbakat vettünk magunkhoz… Néhány perccel utánunk befutott a Főfotósunk, Maiden Fan, majd nem sokkal később Vadnyul és PennyLane is tiszteletét tette körünkben. Innentől kezdve a Family tagjai fokozatosan gyűlésnek indultak… Megérkezett Graffity, Bakegér, Pindur, NelliCica, Erika a Rock Dokkból, és még sokan mások…
Felcsendült a vadnyugati intro, és ekkor már sejtettük, hogy nincs menekvés… Hamarost lett is ottan kéremszépen lecsóbacsapás. A MagneticA hozta a szokásos formáját, és nem kímélték sem a húrokat, sem a bőröket, sem a hangszalagokat… Debütált egy új énekes is, Pindur személyében, akit Zoli még a színpadra is felvitt magával, mert olyan profin és tehetségesen énekelt! Kicsit megzavarta ugyan a képet egy kellemesen alkoholos benyomáast keltő fiatalember, de hála a biztonsági őröknek, ő nem sok időt töltött körünkben… Távozását követően Dr. White is előrébb mert lépni a színpadon, mi több, Zoli is lemerészkedett a közönség közé, bár a vezetékes mikrofon kissé korlátok közé szorította… Mondhatni rövid pórázon volt tartva… 😉
A setlistre sajnos nem emlékszem, hiszen pörgött a buli, de azt tudom, hogy félelmetesen jó koncert volt. A végén a zenekar bemutatásánál mindenki szólózott egy jóízűt a Seek and Destroy örökbecsű dallamára… Zoli úgy rohangált a színpadon, mint a mérgezett egér, segített Marcinak akkordot lefogni, Dr. White-nak pengetni a bőgőt, Tobola Csabinak verni a cintányérokat, Egérnek szólózni… Kis időre helyet is cserélt Csabival, és amíg Csabi a közönséget hergelte, addig Zoli a dobokat bűvölte…
Koncert után kissé kiürült a táncparkett, bár a DJ mindent megtett annak érdekében, hogy bevonzza az embereket, de valahogy mindenki az ücsörgést választotta, lévén még az is szétugrálta a lábát, és szétrázta a fejét, aki a Mozsár utcának csak a környékére jött…
Egy kis gond azért akadt, és ezt nem bírom magamban tartani… A hangtechnikát kezelő srácnak voltak gondjai a hangbeállításokkal, ezért néha elég furán szólt a koncert. Tisztán lehetett hallani, hogy a pultnál folyamatosan tekergetve vannak a potméterek, ami nagyon nem tett jót az összhatásnak. Sőt… Mondhatni rosszat tett neki…