Április 1-jén, csütörtökön került sor a Szalai Anett által elkészített, Addig jó címet viselő dokumentumfilm bemutatójára. A Hollywood Rose zenekar életére, életmódjára és sikereire rávilágító film premierje a budapesti Toldi moziban zajlott le, ahol a filmvetítést megelőzően egy rövid unplugged koncertet is hallhattunk. Idézzük fel kicsit ennek a nem mindennapi rock n’ roll estének a jeleneteit, a koncertet, a filmet és az érzelmeket egyaránt.

Ha valaki a médiában szeretne megjelentetni bármit is, akkor az esetek döntő többségében annak függetlennek kell maradnia. Sok éves barátság és rengeteg közös buli után nekem pont a Hollywood Rose-zal kapcsolatban nehéz nem elfogultnak lennem. Ennek ellenére ha valakik, hát akkor ők tudják, hogy negatív véleményeimet sosem rejtem véka alá. Így volt ez most is, hiszen természetes módon volt, ami felül múlta az előzetes elképzeléseimet, és volt olyan is, amit egy kicsit hiányosnak éreztem.A koncert előtti percekben már teljesen megtelt a mozi előcsarnoka, család, barátok, zenészek, ismerősök, ismeretlenek, a szép számú Hollywood Rose közönség, egyszóval mindenki megjelent, aki a HR legénységével együtt fontosnak tartotta ezt a pillanatot. Ki közelebbről, ki messzebbről, egyesek pedig egészen Zalaegerszegről jöttek el ezért a bemutatóért. A hangulatra tehát semmiképpen nem lehetett panasz.

hr_moziA nyitó unplugged koncert külön nagy élmény volt a zenekar és a közönség számára is, hiszen a Guns N’ Roses dalainak zseniális feldolgozása, és az azokból áradó új hangulat mellett a mozi vetítő termének, a párnás székek és a zenekar mögött feszülő vetítő vászon fílingjének ötvözése is hanyatt vágott mindenkit. A koncertet illetően egy számot feltétlenül meg kell említenem, hiszen annak unplugged feldolgozásából eredő lírikussága, de mégis elsöprő ereje hihetetlennek tűnt. Érdekesség, hogy ezúttal nem egy Guns nótáról beszélünk, hanem a HR egyik saját szerzeményéről, mely a Minimal Design lemez egyik legsúlyosabb tétele lett, ez pedig a Jég. Az évek során rengeteg koncerten hallottam a srácokat, ezeknek mindegyike hihetetlenül kellemes élmény volt, de ha egy Best of HR élmények összeállítást csinálhatnék, ezek a percek egészen biztosan nagyon előkelő helyen végeznének.

Itt az ideje, hogy az este fő attrakciójáról, magáról az Addig jó című filmről is szót ejtsünk. A vetítés előtt az alkotó, Szalai Anett szólt a nézőkhöz, melynek talán legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a film ötlete a meglátni és megszeretni elv alapján jött, mikor munkájából kifolyólag a Hollywood Rose-zal csinált riportot. Aztán elkezdődik a vetítés és…

…a feszült csendet fél perc alatt a közönség nevetésének orkánja töri meg, ekkor pedig már tudva való, hogy ez csak fokozódni fog, feszültségre semmi ok. Már csak azért sem, mert a film főszereplői, maguk a banda tagjai is lazaságra buzdítanak bennünket filmbéli viselkedésükkel. Valószínűleg sokan asszociálnak egy zenekar életét bemutató dokumentumfilmről a Jack-Jack című (talán 2008-as?) “reklámfilmre” (igen reklámfilm, mert a whiskey emblémájának a mellékhelység pókhálós sarkában történő előfordulása már beteges reklám, mondanivaló pedig csak nagyon latens és minimális mennyiségben fordul elő benne) és bevallom nekem is egy előzetes összehasonlítási alapot nyújtott bizonyos kérdésekben. Ennek ellenére alapvető különbségek vannak a két alkotás között, szinte egy műfajba sem lehet sorolni őket.100411_csepel_web

A filmben jóformán az egész “HR Család” megszólal, zenekari tagok és roadok egyaránt. Mindenki megosztja személyes érzelmeit, tapasztalatait (gyakran erősen illuminált állapotban, de ez hozzá tartozik) és előéletét. A nevetések egyre csak sűrűsödnek, mikor Vilkó egy másfél méteres napraforgóval szaladgálva énekli, hogy “álmodj királylány”. Több jelenetet nem is szeretnék lelőni, hiszen érdemesebb megnézni, erre legközelebb április 11-én, vasárnap lesz lehetőség a Csepel Plázában, ahol szintén lesz unplugged koncert is, vagy a későbbiekben DVD-n megvásárolni.

Összegezve Szalai Anett Addig jó filmjét: egy aranyos dokumentumfilm, ami humoros, néha megbotránkoztató, de mindezek mögött meglehetősen komoly mondanivalók és igazságok sora tanyázik. Mind közül pedig talán a legszembetűnőbb: kemény önpusztítás ez a rock n’ roll, de mégis mindent legyőz!

Következő koncertek:


április 11. – Csepel Pláza (unplugged koncert és filmvetítés)
április 16. – Sakáltanya, Dunaújváros
április 19. – Főiskolai Napok, Eger
április 22. – Unplugged koncert, Rocktogon, Budapest
április 27. – Szote Klub, Szeged