Nagy várakozás előzte meg a pénteki Within Temptation koncertet a részemről, hiszen idén hét éve már, hogy nem láttam a Sharon den Adel vezette csapatot. Az akkori fantasztikus szigetes buli óta eltelt években sorra hozták ki a jobbnál jobb lemezeket, de valahogy sosem tudtam eljutni egy bulijukra, pedig kedvből akkor sem volt hiány, maximum az idő vagy az anyagiak állták utamat. Most már az idő is nekem kedvezett, így négy kihagyott hazai WT koncert után pénteken ismét felkerekedtem, hogy meglessem a PeCsában esedékes bulit.
Jó előre lehetett tudni, hogy nem lesz bemelegítő banda, és igyekeznek tartani a pontos kezdést (20:30), így korán neki vágtam az estének. Persze csak én hittem azt, hogy ez korán, hiszen bő egy órával a buli eleje előtt már majdnem teltház volt a csarnokban. A küzdő téren lépni nem lehetett, de a külső folyósón is tucatjával beszélgettek, vagy a büféhez álltak sorban az emberek. Jó ilyet látni, hogy itthon, ilyen árak mellett is -mert valljuk be a 9-10 000 forint azért húzósnak mondhat- ennyi ember kilátogat egy koncertre. Ez azt is jelzi, hogy van még igény a jó zenére, illetve a Within Temptation népszerűsége is egye növekszik.
Mire fél kilencet ütött az óra, végleg szardíniás konzervé vált a PeCsa küzdőtere, és izgatott morajlás járta át légkört. Mi fotósok már előre tudtuk, hogy a nyitó dal alatt, igazi robbanás várható, hiszen külön kérték a szervezők, hogy ne menjünk még be fotózni, mert pirotechnikai elemek is lesznek. Niylván a közönségből is többen tudták ezt, de mikor „Let Us Burn” nóta refrénje alatt az első lángnyelvek felcsaptak, azért jó néhány meglepett arcot lehetett látni. A tűzgránátok tehát berobbantak, ahogy a közönség is. Kezdetét vette, a majdnem kétórás extázis. Az első pillanattól, az utolsó hangig elemében volt a több ezres publikum, akik lelkesen énekelték együtt a sorokat Sharonnal, ugráltak, csápoltak, minden amit ilyenkor szokás. Olyan elánnal indult el a buli, hogy azt szerintem csak a legnagyobb kritikusok (és én :D) vettük észre, hogy Sharon eléggé elrontotta a belépést a Le tus Burn című dalba. De bár ez az élő show-k varázsa. Ettől lesz más, ettől lesz több és ettől lesz szép. Az a zenekar aki nem hibázik, az nem zenekar, az csak egy ütemezett gép.
A Within egy-kétszer azért rontott, de ez nem baj, sőt…. Ebből is látszik, hogy ők is csak emberek, ráadásul a jobb fajtából. Ők is azok közé a zenészek közé tartoznak, akik meghálálják ha a publikum lelkes, és nem csak végigtolják a műsort muszájból. A második nóta a friss duett dal, a „Paradise (What Abou t Us?)” volt, amit Sharon Tarjával énekel eredetileg. Itt is valahogy így volt, persze az ex-Nightwish pacsirta nem volt jelen, hanem csak a színpad mögötti óriás kivetítőn dalolászott. Ez a dal még alig pár hónapos de már most olyan nagy sláger, hogy én a fotós árokból jóformán nem is Sharon hangját hallottam, hanem a mögöttem álló tömegét. Így volt ez egyébként végig, folyamatosan énekelt a közönség, és ez láthatólag nagyon tetszett a színpadon állóknak is, akik egytől-egyig odatették magukat, hogy még látványosabbá tegyék az amúgy is káprázatos bulit. Mert érdemes azért néhány szót említeni a látványról is. A pirotechnika mellett, ott volt ugye az a hatalmas kivetítő, amin folyamatosan klipeket, kisfilmeket vetítettek, vagy csak szimplán dizájn elemeket. A színpad felépítése is nagyszerű volt. Az egyszínű szürke indusztriál hatás, csak még fémesebbé, még látványosabbá tette a színpadképet. Végletekig kidolgozott látvány volt, úgy ahogy a koncert maga sem hagyott kívánni valót.
Jó, nyilván mindenki tudna olyan számot mondani, amit még szívesen berakott volna a setlistbe ( én pl. a Shot in the Darkot), de nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Így sincs miért panaszkodni, voltak ritkábban jászott dalok is, sőt még egy Lana del Ray feldolgozás is helyet kapott, de az olyan nagy slágerek, mint a „See Who I Am”, a „Stand My Ground”, a „What Have You Done”, vagy a klasszikus koncertzáró „Ice Queen” természetesen nem maradhattak ki a buliból.
Amilyen hirtelen kezdődött, sajnos olyan „hamar” is lett vége. Én legalábbis még egy pár szám ereéig elnézegettem volna a csapatot. Kifele jövet, egy csalódott arcot nem láttam, vagy hangot hallottam. Elégedett emberek sokasága hömpölygött ki az életadó friss levegőre (mert a koncert végére azért a küzdőtér szaunává vált) és indult meg hazafele.
A Within jött, zenélt, szórakoztatott és pusztított. Így kell ezt kérem szépen. Továbbá nem elhanyagolható tény, hogy az élő show-ban nyújtott profizmusuk, megtalálható a lemezeiken is. Évről évre egyre jobb korongokat hoznak ki. És míg hat-nyolc-tíz évvel ezelőtt még azt mondhattuk, a Nightwish ül az énekesnők vezette csapatok trónján, addig mára szinte bizonyossá vált, hogy hiába a Nightwish, a Lacuna Coil az Epica és így tovább, a Within Temptation van a csúcson. Minden eddiginél jobb és erősebb a csapat.
Aki kilátogatott, még napokig vagy akár hetekig is ennek a koncertnek a hatása alatt lesz, aki meg most nem jutott ki, az ugyan bánhatja, de csüggedésre nincs ok, jönnek ők még Magyarországra.
Stelist:
intro:Dragon (Short Movie)
Let Us Burn
Paradise (What About Us?)
Faster
Iron
Edge of the World
Mother Maiden (Short Movie)
In the Middle of the Night
Angels
Dangerous
And We Run
Tell Me Why
Elements Intro
See Who I Am
Stand My Ground
Our Solemn Hour
The Cross
Covered By Roses
Mother Earth
Ráadás:
What Have You Done
Fire and Ice
Summertime Sadness (Lana Del Rey cover)
Ice Queen
További képek ITT!
