Az év egyik legjobb bulijának lehettek tanúi, akik ellátogattak a Crazy Mamába ezen a forró augusztusi szerda estén. Három remek zenekar adott koncertet, csodálatos hangosítással, ráadásul mindezt egyetlen euró vagy 300 Ft ellenében – manapság ez a jónál is jobb üzletnek számít.

Amikor közel egy hónapja a Rocktáborban egy kedves ismerősöm említette, hogy jön a Nightmare, ráadásul a Mamába, először teljesen biztosra vettem, hogy viccel. Aztán gyorsan kiderült, hogy a hír igaz – onnantól viszont őrült visszaszámlálásba kezdtem a jeles napig. A Twistert többször hallottam már és alkalomról alkalomra jobban tetszettek, az Invader épp a Rocktáborban bizonyított, a Nightmare-rel pedig még májusban, a MetalFesten estem olthatatlan szerelembe. Ezek után vajon milyen lehetett a szerda este? Elárulom: fantasztikus. Ami az estével kapcsolatos egyetlen negatívumot illeti: nagyobb érdeklődést vártam volna a hazai zenei élet képviselőitől, és itt leginkább a zenészekre gondolok. Az a néhányuk azonban, aki eljött, biztos, hogy a „civil”, rockzene-imádó közönséggel együtt óriási élményekkel lett gazdagabb.

twister01cm25aug2010A Twister volt tehát, aki nyitotta az estét. Talán mondható, hogy rájuk hárult a legnehezebb feladat, hiszen elsőként kellett játszaniuk úgy, hogy a – sajnos nem túl nagy számú – közönség már tűkön ülve-állva-sörözve várta a Nightmare-t. De a srácok nagyon kitettek magukért és könnyedén vették az akadályt. Lendületes, változatos és remek hangulatú saját számaikkal, illetve a jó érzékkel válogatott néhány feldolgozással gyorsan és tartósan megfogták a hallgatóságot. A néhány hónappal ezelőtti énekes váltás tagadhatatlanul jót tett atwister02cm25aug2010zenekarnak. Mókos Tomi kellemes, relatíve mély fekvésű hangja és magabiztos éneklése mellett (ami külön megér egy misét, hiszen, mint utólag megtudtam, szegény Tomi beteg volt) az egész zenekar egységesebbnek tűnik, a saját számok közül a keményebbek (például a Méreg, vagy a Megkísértés) harapósabbak lettek, míg például az egészen könnyed, rock and rollosabb Kőcsillag felhőtlen bulizásra készteti az embert.

Kellemes meglepetésként ért a műsor közepe táján a rockzene nemrég eltávozott apostolának, Ronnie James Dio emlékének ajánlva a Holy Diver. Kimondottan tetszett, hogy az eredeti dalt teljes mértékben tiszteletben tartva, mégis, valahogy saját szájíz szerint megformálva adták elő. Mivel tudtam, hogy a nótát a Nightmare is játssza, jó volt elméletben összehasonlítani a két előadást, és direkt várta az ember a második verziót is. Akkor még nem tudhattuk, hogy ennél jóval többet kapunk majd :))

Műsora végeztével a Twister a közönség tapsvihara és „vissza-vissza” kiáltozásai közepette hagyta el a színpadot, majd legnagyobb örömünkre visszatértek és toltak egy nagyon jól sikerült Edda-feldolgozást, amivel teljesen megőrjítették a közönséget (Gyere őrült) és tovább könnyítették a második fázisért felelős Invader dolgát.

invader01cm25aug2010A frontemberi szerepben Nahival az Invader, nevéhez méltóan, megszállta a színpadot, és ha bármiféle ellenállásba is ütköztek volna, ellentmondást nem tűrően söpörték volna el. Kezdeni, ugyebár, tudni kell – nos, az Invader tud. Intro után a már a Rocktáborban is – és gondolom, sok más koncerten – jól bevált recept szerint a The Wicker Man-nel (Iron Maiden) nyitottak, majd egy-egy Ómen (Vámpírváros), illetve Stratovarius (Hunting High And Low) feldolgozással finoman megfűszerezve jöttek a saját számok. Pörgős, jó tempójú zenéket hallhattunk, a Hány esély kell…-től a Megszállón át az Ébredj!-ig, aztán kicsit pihenhettünk az epikusabb Álomvilág alatt, hogy újult erővelinvader02cm25aug2010 tombolhassunk az Igaz szó-ra. Sok-sok melódiával lehettünk gazdagabbak, és az egyes hangszerek kezelőinek technikai tudását is megcsodálhattuk. Az Invader igazán megmozgatta a közönséget, köszönhető volt ez egyrészt a jobbnál jobb dalok energikus előadásának, másrészt Nahi frontemberi ügyködésének, hiszen mindig folyamatosan buzdítja a népet – nem mintha a zene önmagában nem lenne elég hajtóerő :)) Eddigi egyetlen élményem a zenekarral (igen, az a már többször említett bizonyos Rocktábor) nagyon pozitív volt, de ezen a szerda estén mintha még jobban sikerült volna minden. Nahi hangja egyszerűen szárnyalt – eddig is mindig piszok jól énekelt, amikor hallottam, de az utóbbi néhány koncert közül, amit szerencsém volt meghallgatni, most volt a legjobb. Könnyen lehet, hogy plusz ösztönzést adott a zenekarnak a tudat, hogy az ő produkciójukat már a Nightmare legénysége is végighallgatta :)) (A buli utáni interjú során természetesen kifaggattam a Nightmare-t az Invaderről is, és nagyon dicsérték a fiúkat – részletek a hamarosan elkészülő interjúban!)

A ráadásként játszott két kimondottan jóleső Pokolgép-feldolgozás (A háború gyermeke, Kár minden szó) méltó befejezése volt a koncertnek.

nightmare01cm25aug2010Még az egész zenés mulatság előtt boldog-boldogtalannak ecseteltem, micsoda elképesztő jó koncertre számíthat, aki még nem ismeri a Nightmare muzsikáját. Ahogy közeledett francia kedvenceim kezdése, már elkezdtem aggódni, hogy vajon tényleg így lesz-e, nem csak az én emlékezetem szépítette-e meg esetleg a májusi élményeket… de nem, az ötösfogat nem hagyott cserben, a csillebérci bulinál is jobb koncertet adtak nekünk. A jelenlévők – továbbra is, a szerdai időponthoz képest egész sokan, de az esemény színvonalát tekintve messze-messze nem elegen – ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen felejthetetlen koncertélmény születik, amikor a harmincévnyi rutin és a tehetséges fiatalság tökéletes összhangban olvad össze. A két alapító tag, Jo Amore énekes és Yves Campion basszusgitáros nem marad el lendületben semmivel a két fiatal gitáros, J.C. Jesse és Franck Milleliri mögött, akik viszont cserébe a rutinos rókákéhoz mérhető ördöngösséggel játszanak a hangszerükön. Jo erőteljes, hátborzongatóan rekedtes hangja néha, például a Holy Diverben, egészen Dioét idézi. Külön említést érdemel a fantasztikus vokál, amiért Yves és J.C. hol felváltva, hol együtt felel, gyönyörű, erőteljes hangzásokkal ajándékozva meg a hallgatókat.nightmare02cm25aug2010

A koncert anyagát – nem meglepően, hiszen még tart a lemezbemutató „Insurrection Campaign World Tour Part II” – többségében a zenekar legújabb, 2009-es Insurrection című albumának dalai adták, például mindjárt a nyitó kettős, az Eternal Winter és a Gospel Of Judas, majd a műsor közepe felé – közvetlenül a Holy Diver után – a lemezről személyes kedvencem, a Legions Of The Rising Sun. De hallhattunk néhány korábbi dalt is, például a 2001-es Cosmovision lemez címadó dalát, 3 nótát a 2005-ös The Dominion Gate lemezről, illetve kettőt a 2007-es Genetic Disorder-ről is. Sőt, zárószámnak egy igazi csemege került terítékre, még a 12 éves szünet előttről, 1984-ből szólt a Trust A Crowd, a Waiting For The Twilight albumról.

Amikor nem feledkeztem bele teljesen a zeneáradatba, igyekeztem kifürkészni a hallgatóság hangulatát. Nos, a körülöttem állók arcán egyöntetű gyönyörűséget láttam, a színpad előtt intenzív tombolás folyt, sőt, legnagyobb örömömre még olyat is láttam, aki Joékkal együtt fújta a szövegeket. De hát nem is nagyon lehet mozdulatlanul, faarccal végigállni egy olyan koncertet, ahol az együttes tagjai a doboson kívül szinte folyamatosan jönnek-mennek, helyet cserélnek, egymásra és a közönségre mosolyognak, sőt, a rövid pihenőidők alatt kortyolt sörrel koccintanak a rajongókkal :)).

nightmare03cm25aug2010Amikor lecsengtek az utolsó dal hangjai, a jól megérdemelt ütemes taps és visszázás kísérte a backstage-be a zenészeket. Kisvártatva Yves tért vissza, és kedvesen mosolyogva magyarázta el nekünk, hogy igazából nem tudtak ráadás dallal készülni, hiszen állandó dobosuk, David Amore távollétében beugrós dobossal (Kevin Foley, Benighted) játszanak néhány fellépésen, akinek már így is nagyon hálásak, hogy ennyi dalt ilyen jól megtanult a rövid idő alatt. Deeee, annyira jó a hangulat és olyan lelkesen kérjük őket, hogy ennek nem tudnak ellenállni, úgyhogy, ha nem bánjuk, kapunk még egy Holy Divert – az este során immár a harmadikat :)) Senkinek nem volt ellenvetése. Sőt, a nagynightmare04cm25aug2010meglepetés ekkor ért mindenkit: az este két magyar zenekarának énekeseit, Nahit és Mókos Tomit a színpadra kérték, hogy Joval együtt énekeljék el a szinte már himnusznak számító Dio-klasszikust. Nahi sajnos nem került elő, de Tomi élt a megtisztelő lehetőséggel és bár kezdetben kissé elfogódott volt, ez gyorsan átadta a helyét az örömzenélésnek. Hol felváltva, hol együtt, unisonoban, sőt, néha két szólamban fantasztikusan szólt a Holy Diver, külön élmény volt a két, egymástól annyira különböző hangot együtt hallani. Sajnos azonban egyszer véget kellett, hogy érjen ez a dal is, és ezzel együtt a szerda estére rendeltetett zenefolyam is, így, némi levezető beszélgetés és poharazgatás után boldogan és fáradtan szép lassan „hazamentek a legények”.

Hatalmas köszönet illeti az összes, a szervezésben résztvevő embert – zseniális estét hozott össze nekünk, zeneszerető lényeknek a Hammerworld, a Crazy Mama és természetesen a három, kiválóan teljesítő zenekar, a Twister, az Invader, és a Nightmare.

 

Külön köszönet MaidenFannak a fotókért és kitartó türelméért! 🙂