Utolsó két napjához érkeztünk az idei Rockmaratonnak, de bőven volt még mit néznünk, hiszen a legnagyobb névnek számító Helloween, a Powerwolf, vagy épp a Kataklysm koncertjei még hátra voltak. No meg az elmaradhatatlan magyarok, akik közül olyan nevek, mint a Pokolgép, a Lord, az Akela, a Wisdom vagy Kalapács Józsi is a nagyszínpadon lépett fel, de a Monster Arénában is ott voltak a legendák Rudán Joe, vagy Deák Bill személyében. Az sem járt tehát rosszul, aki csak az utolsó két napra jött le.
Ahogy a hangulat fokozódott, úgy nőtt a hőség is napról napra. Péntekre már 37-38 fokot mutatott a hőmérő, így a szokásosnál is többen látogattak ki a partra. Ott sem kellett persze unatkozni. Rengeteg program, mint például a strandfoci, vagy strandröplabda közül lehetett választani, de még guminőmentő Baywatch verseny is volt mindennap. Jókat lehetett mosolyogni a vízbe rohanó Hasselhoff és Pamela Anderson trónkövetelőkön. Egy-két hideg sör is lecsúszott, majd egy finom ebéd és indulás a nagyszínpadhoz, ahol a pénteki napot a Kalapács Józsi fémjelezte zenekar kezdte. Soha nem voltam még rossz bulijukon, egészen mostanáig. Imádom Józsit és azt, amit csinál, de ez a buli erőtlen volt. Az ő hangja sem szólt jól, a hangosítás borzasztó volt, és láthatóan a nagy meleg megviselte az amúgy állandó pörgéséről ismert Sárközi-Weisz párost is. Így is nagyot ütöttek az olyan slágerek, mint a Bűnöm a Rock, vagy a Mindig Lázadó, de ez most nem volt annyira jó. Sajnálom.
A Lord következett, akik hozták a kötelezőt. Sosem voltam nagy fanja Gidófalvy Attiláéknak de azt el kell ismerni, hogy több évtizede mozgatnak meg korosztálytól függetlenül mindenkit. A hangulat kiváló volt. A Vándor vagy a Kifutok a Világból vitt persze mindent. Aki ott volt, énekelte. Remek felvezetés volt a német Heavy Metal talán legnagyobb legendája előtt.
Kilenc után nem sokkal fel is csendült a Helloween intrója. Bevallom, nagyon vártam a koncertet, ugyanis a 4 évvel ezelőtti szigetes koncert után volt kivetnivalóm bőven. Akkor Andreas Deris énekes az I Want Out sort kb. százszor énekeltette el velünk, ezzel három dalnyi időt megspórolva. Ezért haragudtam rá, így most úgy indultam neki, ha ezt megint megteszi, felmegyek és ledugom a torkán a mikrofont. Szerencsére nem kellett így tennem. 🙂 Az új album dalai mellett sok klasszikus is előkerült, és habár fesztiválkoncert volt, szinte mindenre volt idő. Future World, Dr. Stein, I Want Out, If I Could Fly. Sokkal jobb volt, mint a 2011-es Szigetes buli. Deris hangja is egyre jobban bejön, és most kevésbé voltak unottak, mint akkor.
A közönség persze végigénekelte, -tombolta a másfél órás koncertet, majd hosszú percekig tapsoltak még a németeknek.
Hamar eltelt, de megérte. Rövid átszerelés, jött a hazai legenda, a Pokolgép koncertje, de bocsássátok meg nekem, most csak egy számig maradtam. Ugyanis a Monster Arénában a kanadai Kataklysm kezdett bele Death Metál orgiájába.
Volt már itt zúzás, a Death Angel, Destruction, vagy a Biohazard-Hatebreed duónál is, de ez mindent vitt.
Őserő. Ez a legjobb szó rá. Mocsok nagy zúzda, és aki lemaradt róla az bánhatja, igaz nem sokáig, mert januárban visszajönnek a srácok egy újabb körre.
Hajnalig folytatódott a Rockdiszkó, de ideje volt megpihenni, hogy az utolsó napra is maradjon egy kis energia.
Szombaton a húzóerő a Powerwolf volt, de persze a hazaiak sem szégyenkeztek. Akela, Wisdom és Ossian is volt, mindegyikük a hozzájuk méltó produkciót hozta. Annyi eltérés volt tán a megszokottól, hogy a nagy meleg miatt Főnökék elhagyták a jelképüknek számító farkasbőröket.
A templomi hangzást a metállal ötvöző német farkasok viszont nagyon nagy showt hoztak. A 2010-es Metálfesztes bulijuk után most tértek vissza hazánkba és arattak rendesen. Talán most volt a legnagyobb tömeg a színpad előtt, igaz ez annak is nagyban betudható, hogy hétvége volt, így még többen tudtak lejönni. Aki kihagyta, szintén ne csüggedjen, a Powerwolf ugyanis novemberben újra ellátogat hozzánk, és a Civil War társaságában Pesten zúznak egy nagyot.
Közben a Monster Arénában a könnyedebb zene kedvelőié volt a főszerep. Deák Bill Gyula elhozta a bluest, míg az Ismerős Arcok ismét mindenkit megénekeltetett, úgy, ahogy azt szinte csak ők tudják.
Az éjféli Unearth koncert ugyan stílusban kilógott a színpad mai programjából, de egy jó MetalCore sosem rossz alap, kellett az oda.
Hangulatban amúgy a ShortScore Pit-en is volt olyan, amit érdemes megemlíteni. A Budakesziről származó AWS ismét bebizonyította, hogy hazánk talán legnagyobb reménységei. Olyan szinten telítették meg azt a kis színpadot, hogy mozdulni nem lehetett, persze azért ugrálásra és tombolásra találtunk még helyet, ha nem is sokat.
Rohanás ide, rohanás oda, de egy jó Magma Rise még belefért a Hammer sátorban. A tikkasztó meleghez kitűnően passzolt Bánfalvi Sanyiék mocsár illatú texasi metálja.
Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy ez a hét nap véget ért. Pörgött még a buli hajnalig, de ahogy felkelt a nap, mindenki megindult. Mire összecsomagoltam a sátram, már a nagyszínpad sem volt sehol. A Szalki-sziget azóta pedig úgy áll ott, mintha mi sem történt volna.
Visszagondolva király egy hét volt. A hely sokkal alkalmasabb egy fesztivál megrendezésére, mint a Malom Völgy volt. Tágasabb, árnyékosabb, a stranddal pedig megütötték a főnyereményt.
Volt már erősebb programja a Maratonnak az elmúlt huszonöt évben, viszont a körülmények most voltak a legjobbak. Csak remélni tudom, hogy a 26. fesztivál is Dunaújvárosban kap majd helyet, és akkor jövőre is visszatérünk. Mert ahogy Rockfater mondta: ez a helyszín, úgy igazán Fuckin Fuck volt!
