Interjúk

Madrass, a szerelemzenekar – Interjú a zenekarral

2014-08-04

A Madrass már lassan hét éve, hogy megalakult, ráadásul többnyire évtizedes tapasztalattal rendelkező muzsikusok alkotják, mégis ritkán lehet hallani ezt a nevet. Aminek csak részben oka a magyar könnyűzene általános állapota, kivételesen nem a belterjes bulvármédiát kell kárhoztatnunk: maga az együttes nem erőlteti folyamatos jelenlétét. Az első album, a „Vihar után” 2011-ben jelent meg, s idén jött csak a következő, a hétszámos „Hulljatok levelek” EP. Igazán friss és míves folk-rock zenével.

– Valóban ritkán hallatunk magunkról – mondja a zenekarvezető, Hricsovinyi Tamás basszusgitáros. – Talán nem csak objektív okokból, bár tény, hogy énekeseinkkel próbát sem könnyű egyeztetni, Kövi Lóránt az Őrségben él, Angyal Dorka pedig gyakran utazó barlangbiológus. Emiatt lassabban készülnek a dalaink és kevesebbet koncertezünk, mint általában egy zenekar. De azt hiszem, ha tehetnénk, akkor sem lépnénk fel hetente, elég nekünk néhány havonta egy-egy koncert. Munka és család mellett muzsikálunk. A Madrass szerelemzenekar, s ennek is szeretnénk megtartani. Az motivál minket, hogy jó dalokat írjunk és időnként koncertezzünk. Nyilván jó volna a lehető legtöbb emberhez eljuttatni a zenénket, de nem bármilyen áron.

– Az alternatív zenét játszó Nulladik Változat basszusgitárosaként ismerhettünk meg. Honnan jött a folk-rock?

– Ezzel kezdtem, még a katonaság ideje alatt, az ott alakult együttesünk Gépfolklór és Kormorán dalokat játszott, páratlan ritmusokon tanultam meg basszusozni. Mielőtt leszereltem, létrehoztuk a Nulladik Változatot, amiben végül tizennyolc évet töltöttem el. A kilencvenes évek közepén népzenei hatások is felbukkantak dalainkban, de tény, hogy alapvetően egészen másról szólt a zenekar. Amikor 2007-ben kiszálltam a Változatból, számomra egyértelmű volt, hogy újra a folk-rock felé fordulok. Főleg, hogy akkor már ismertem a hegedűs Temesvári Bencét és a gitáros Horváth Attilát. Rajtuk kívül és az említett énekesek mellett még Dombó Szabolcs dobos tagja a Madrassnak. Koncepció volt, hogy férfi és női énekes is legyen a zenekarban, őket sikerült a legnehezebben megtalálni, de 2011-re már koncertképesek lettünk. Ekkor készült az első album is.

– Most pedig a „Hulljatok levelek”. Hol vettétek fel?

– Az iskola könyvtárában, ahol tanítok, illetve a lakásom nappalijában, Hidasi Barna mobilstúdiójával, mindössze két nap alatt. A keverés kétszer ennyi ideig tartott, de hallani is, hogy komoly hangmérnöki munka van az anyagban. A dobot és a basszust egyszerre játszottuk fel, utána jött a többi hangszer és az ének. Dorka hangjára és Bence hegedűszólamaira hegyeztük ki az EP-t, hiszen ők a történet főszereplői. Mi több: a népdalokat is Dorka választotta ki, a női lélekhez közel állókat.

– Nagyrészt népdalokat dolgoztatok fel, ám akad saját zene, saját szöveg is a lemezen. Mennyire próbáltok „népiesek” lenni?

– Semmiképpen nem erőltetjük, ugyanakkor nem ütnek el nagyon a saját dalok a feldolgozásoktól. A zenék megközelítésükben hasonlítanak a népdalokhoz, a szövegek helyenként rímekben, képekben idézik a népköltéseket. Az EP hangzása pedig természetesen egységes, leginkább progresszív rockosnak nevezhető. Leszámítva a teljesen folkos hangszerelésű „Sólyoméneket”, amiben nem is használtunk elektromos hangszert, valamint az ellenpólust, az „Azt gondoltam, eső esik…” elektronikus remixét Deutsch Gábortól.

– Magyar folk-rock nemigen szokott létezni balkáni hatások nélkül. A kérdés általában csak az, mennyire egyszerűsítsék le a ritmusokat, hogy ne riasszák el az átlagos hallgatót. A Madrass hogyan áll a kérdéshez?

– Az első albumon inkább ragaszkodtunk a balkáni páratlan ritmusokhoz, s még egy dalon belül is viszonylag gyakoriak a ritmusváltások. Az EP dalai ilyen szempontból közelítve egyszerűbbek, így talán tényleg könnyebben befogadhatóak. Ám nem hiszem, hogy ez gond volna. Én például imádom a hetvenes-nyolcvanas évek progresszív rockzenéjét, de a belőle kinőtt „matekmetál” már nem jön be annyira. A ritmus számolgatásánál nekem fontosabb, hogy guruljon a dal. Ezt próbáltuk az új lemezen megvalósítani, s a pozitív visszajelzésekből úgy tűnik, hogy sikerült is.