
Április 2-ára, Nagypéntekre időzítette a miskolci zenekar a második nagylemezt, a tervet sikerült is megvalósítani. A csapat a lemezt még 2019 végén kezdte el írni és 2020 tavaszára tulajdonképp már össze is állt a 10 dal túlnyomó része. Az első COVID hullám kicsit megkavarta a terveket, de nyáron folytatódhatott a munka, mi több, a vírushullámok közti balatonparti fröccsözés szünetében született az ötlet, hogy legyen a lemez címe A Második eljövetel, ha már második albumról van szó és így már a Húsvétra tett megjelenés is kézenfekvő volt.
Már a hallod?! című első lemez is nagyon jó fogadtatásra talált, több rock-webzine, sőt még a Hammerworld is kiváló beszámolót írt róla, mi több a Hammernél Szénégető Ricsi éves válogatásába is bekerült, pedig még csak nem is metál, inkább rap-rock-funk-pop-punk crossover.
A Második eljövetel felvételei Miskolcon készültek a HangArt stúdióban, Károly Tamás és Marschalkó Kristóf kezei alatt, a keverést pedig Csobánczi Peti végezte Kőbányán és Londonban a TrasHill stúdióban.






