Élete valahol véget ér, a szive mar nem dobog
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott
Nem siratja senki őt
Nem könnyeznek a sírja előtt”

Zenei továbbképzésünk a későn született ifjúság (és a burokban felnőttek) számára folytatódik. Tinédzserkorom talán legnagyobb magyar hard rock ( vagy minek nevezzem) himnusza volt. Aki nem volt rocker, vagy nagyon nagyon kemény zenét hallgatott, az is szerette. Többségünknek ma is könnyet csal a szemébe, és libabőrös lesz a háta ha meghallja. Mindenki úgy érezte akkor hogy ez a dal róla is szól, hiszen ugyanaz a sorsunk, nem vagyunk mások, mint egy Vándor az élet országútján. No vajon mi lehet ez? Persze hogy a Lord és az örök himnuszuk, A Vándor.


Élete valahol véget ér, a szíve mar nem dobog
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott
Nem siratja senki őt
Nem könnyeznek a sírja előtt
Csavargó volt, bolyongott, magányosan kóborolt
Senkije se volt, semmije se volt, csak az élete
Vén szemét lehunyva élete megszakadt
nem indul új útra, pihen a föld alatt

“Elmondom nektek az ő történetét,
arról mesélek, hogyan élt.
Megszületett, kapott nevet,
csak egyet nem, Szeretetet!
Szülei eldobtak, nem törődtek vele,
nem maradt semmije, csak az élete.
Magas falak, rácsok mögött,
zsiványok, tolvajok között telt a gyermekkora,
ott volt az otthona.
És mégis vidáman élt,
szívébe zárta a nagy reményt,
hogy egyszer majd innen elmehet,
varjak erdők, völgyek, hegyek.
Szabad lesz, mint a madár,
északtól délig, kelettől nyugatig minden földet bejár.”

Az idő eljött, ő szabad lett
Útra kelhet a végtelenbe
Ezt álmodta, erre ébredt
Évek óta csak ezt remélte

Amerre járt, megszerették
És ha néha megkérdezték
Hogy honnan indult, s mi a célja
Õ vidáman csak ezt dalolta:

Nem félek, amíg élek
Varnak a messzeségek
Varosok, országút pora!
Napfényben, zord télben
Minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha!

Éhét, szomjat elfeledte
Csak a világ érdekelte
Hosszú hajat fújja a szél
Ereiben lüktet a vér
Forró nyár jön hideg télre
Hosszú út áll mar mögötte
De nem néz hatra, megy előre
Jókedvűen énekelve:

Nem félek, amíg élek
Varnak a messzeségek
Varosok, országút pora!
Napfényben, zord télben
Minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha!

Nem kell a csillogás
Nem kell a ragyogás
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vagy
Nem kell a céltalan cél!

Nem kell a csillogás
Nem kell a ragyogás
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vagy
Nem kell a céltalan cél!

Nem félek, amíg élek
Varnak a messzeségek
Varosok, országút pora!
Napfényben, zord télben
Minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha!

Évek tul hamar szállnak el
Csavargó haja hófehér
Szíve dobban még, szeme tűzben ég
De hívja mar az örök pihenés

Nem félek, amíg élek
Varnak a messzeségek
Varosok, országút pora!
Napfényben, zord télben
Minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha!