Mivel a tavalyi I Love Suzuki viaDAL játékát (ez nem más, mint a Magyar Suzuki Zrt. által indított, magyar zenekaroknak és előadóknak szóló Facebook párbaj és szponzorációs program) több körös rajongói szavazattal a dallamos, punk muzsikát toló budapesti The Grenma nyerte, így nyereményükként még a nyáron klipet forgathattak az Igazán otthon című dalukra. A banda tavaly megjelent BudaPest Softcore című harmadik nagylemeze pedig továbbra is letölthető a banda honlapjáról, azaz innen. A dallamos, punkos csapat azóta sem tétlenkedik, 11:11 címmel egy négy dalt tartalmazó EP-vel jelentkezett, amely szintén ingyenesen letölthető. Az új EP-nek lesz élő bemutatója is, mégpedig december 20-án a Dürer Kertben, a Dürer Before Chistmas elnevezésű punk-rock-metal fesztiválon, ahol rajtuk kívül fellép a Blind Myself, a The Idoru, az AWS, a Subliminal Merger, a Poison Of Marvel, a Nova Prospect és a Pills For Side-Effects is.
The Grenma – Letölthető az új EP
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




