Tavaly október végén szenvedett motorbalesetet a kaliforniai Suicide Silence frontembere Mitch Lucker. A 28 éves énekest azonnal kórházba szállították, de november 1-én hajnalban életét vesztette. Az ő tiszteletére most karácsony előtt, egész pontosan december 21-én zenésztársai és barátai egy különleges koncertet adtak, a koncert bevételeivel pedig az énekes öt éves kislányának jövőbeni oktatási költségeihez járultak hozzá. Az eseményt rögzítették is, mely Suicide Silence – Ending Is The Beginning: The Mitch Lucker Memorial Show címmel március 17-én jelenik majd meg. A CD/DVD, illetve CD/Blu-ray formátumokban is megjelenő kiadványon szerepel majd egy dokumentumfilm Mitch életéről, ezt a filmet már nyilvánosságra is hozták. Ami a Suicide Silence jövőjét illeti: október közepén hivatalosan is bejelentették, hogy az All Shall Perish énekese, Hernan “Eddie” Hermidalett az új frontember, aki egyúttal ki is lépett az All Shall Perishből. Eddie mellett szólt, hogy rutinos frontember, jó hanggal, jó kiállással, ráadásul kaliforniai ő is. Már vele folyik a munka az új Suicide Silence albumon, amelynek megjelenése 2014 nyarára várható. A lemez producere Steve Evetts (Sepultura, The Dillinger Escape Plan, Warbringer stb.) lesz.
Suicide Silence – Dokumentumfilm az elhunyt Mitch Lucker-ról
0
Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




