Július 18-19-én rendezték az athéni Sprockets nemzetközi filmfesztivált, kifejezetten videóklipek számára. A több száz pályázó közül listára került a Solidmen februárban elkészült, “Remélem nincs harag” című alkotása, amelyet Merényi Dávid rendezett. Az önmagában is megtisztelő beválogatást a zsűri egy döntőbe jutással fokozta.

 A Filmdrunk amerikai újságírója, Vince Mancini egyenesen kedvenceként ragadta ki a sokaságból a videót. „Láttam már pár „eladja magát a zenekar” típusú klipet, de olyat, amelyiken ennyit nevettem volna, még soha” – írta cikkében a kritikus.

A korhatáros videó tükröt állít korunk csöcsökön és macskákon élő internetes kultúrájának, valamint a kilóra megvett zenekarok „könnyen jött-könnyen megy” világának.

A négytagú banda egyébként is szeret mindennapi kérdésekkel foglalkozni, sokszínű zenéjükkel különböző hangulatú szövegeket festenek meg. Első, hatszámos albumuk idén tavasszal jelent meg Csirkék, kutyák, emberek címmel és ingyenesen letölthető.

A Solidmenről további információkat, közelgő koncertdátumokat a facebook oldalukon találhatunk.