2009 novemberében jelent meg a SLAYER 11. stúdióalbuma, a „World Painted Blood“, ami ugyanolyan gyilkos, mint legelső anyaguk, az 1983-as „Show No Mercy“. A Megadeath és a Testament zenekarral együtt nemrégiben vágtak neki egy amerikai turnénak, amit Tom Araya hátműtéte miatt sajnos le kellett mondaniuk. Váratlanul érkezett tengernyi szabadidejében Dave Lombardo beszélgetőpartnere a Sonic Excess volt.
Sonic Excess: Megtiszteltés számunkra, hogy Dave Lombardoval, a SLAYER legendás dobosával beszélgethetünk ma. Dave, hogy vagy ma?
Dave Lombardo: Kösz jól. És Te?
SE: Nagyszerűen, kösz. Nagyon örülök, hogy beszélgethetek Veled.
DL: Köszönöm.
SE: Gratulálok 11. stúdióalbumotokhoz, a „World Painted Blood“hoz, mely elnyerte mind a kritikusok, mind a rajongók elismerését. Mi az, amire az új albummal kapcsolatban a legbüszkébbek vagytok, és születtek-e új, más személyes tervek a hanganyag rögzítése során?
DL: Olyan sok minden van, amire ezzel az albummal kapcsolatban büszkék lehetünk. Egyrészt az egyes tagok zenei teljesítményére, másrészt arra, hogy egy olyan producert tudhattunk magunk között, mint Greg Fidelman. Ő képes volt arra, hogy a lehető legjobb formájában kapja el a csapatot, és a SLAYER erről szól. Annyi minden van. Nehéz egyet kiemelni. A lemez maga.
SE: Valóban elképesztő anyag. A „World Paintig Blood“-ot már most sokan a „Reign in Blood“-hoz hasonlítgatják. Ehhez mit szólsz?
DL: Azt hiszem, van egyfajta varázs, amit bizonyos felvételek hordoznak, mint például az AC/DC Highway to Hell. Ennek az albumnak kémiája van, hihetetlenül kiegyensúlyozott, de van még sok más hasonló felvétel. A Led Zeppelinnek is vannak ilyen anyagai, például a Led Zeppelin II. Vagy a Pink Floyd-nak is vannak ilyen albumai. Úgy értem, vannak mai bandák is, akiknél ez előjön, és úgy érzem, mi is elkaptuk.
SE: Teljes mértékben egyet kell, hogy értsünk. Ki sem vettük a cd-t a lejátszóból. Hamarosan be kell szereznünk egy újabb példányt, mert ezt hamarosan szanaszét hallgatjuk. (nevet)
DL: (nevet) Király.
SE: A World Painted Blood visszatér a banda punkos gyökereihez. Előre eltervezett dolog volt ez, vagy egyszerűen csak adta magát a stúdiómunkálatok közben?
DL: Igen, ez belőlünk jött, ezek vagyunk mi. Olyasvalami ez, amiről a legtöbb banda, különösen a modern metal zenekarok lemaradtak: a punk érzés. Szerintem nagyon sok van a modern technikában, mert a punkrock dobtechnika szerintem nagyon organikus, nagyon nyers, nagyon utcai. Persze a számítógépes technikáknak köszönhetően már szinte hibátlan dobalapokat lehet produkálni, ami a rajongók megtévesztése szerintem, aztán ezzel próbálnak meg ilyen hangzást elérni. Nem az igazi. Én azt mondom, jobb, ha az ember visszatér a gyökereihez és ott is marad.
SE: Ezzel fel is vezetted a következő kérdésemet. Nagyon természetesnek hangzik az, ahogy ezen az albumon dobolsz. Maradtál tehát az alapoknál, megelőzve a technikát?
DL: Én mindig emellett voltam. Sok függ a producertől és attól, hogyan képzeli el ő a banda hangzását. Így a korábbi albumok, legalábbis az az egy, amiről én beszélni tudok, a Christ Illusion volt az első, ahol modern technikát alkalmaztam. A számítógépes vágás előtt mindent szépen felvettem szalagra – tudod, mint a Seasons esetében. A Christ Illusion-nél másik producerünk volt, ő sokkal mechanikusabbra vette a figurát; de a SLAYER nem erről szólt. Szerintem Greg Fidelman, aki végig ott volt velünk a próbákon, felvételeket készített és a hétvégére mindig a heti munkánk demo-anyagával küldött minket haza, ő sokkal inkább megértette, mit is akartunk valójában.
SE: Úgy tűnik, az, hogy Greg volt a producer, sokkal jobban bejött a bandának…
DL: Abszolút.
SE: Manapság annyi banda van, akik a technológiára támaszkodnak, hogy szinte hihetetlen, hogy Ti a mai napig úgy készítitek a felvételeket, ahogy elkezdtétek.
DL: Igen, próbálunk rákoncentrálni arra, hogy ne szerkesszünk annyit. Ragaszkodunk ahhoz, amit előadunk. Ha egy szám például három perces, abból megtartunk két percet az eredeti előadásból, talán egy percet pedig megszerkesztgetünk.
SE: Téged a metal műfaj egyik csúcs-dobosának tartanak. Van-e ettől extra nyomás rajtad, vagy éppen a munkádon?
DL: Ez érdekes, mert ez úgy hangzik, mintha az emberek ezt várnák el olyasvalakitől akit piedesztálra állítottak, vagy mi. Erre én nem gondolok. Én csak csinálom a dolgom, olyan jól, amennyire csak tudom az én kritériumaim szerint, és ez az, amit az emberek kapnak. Nem próbálom mindig felülmúlni magam. Csak csinálom, amihez a legjobban értek, és felhasználom azt, amit a különböző korszakokban tanultam.
SE: Nagyon jó a hozzáállásod, különösen a Te szinteden. Sok olyan zenésszel találkozunk, akik érzik ezt a nyomást.
DL: Mindig együtt kell élni az adott helyzettel: ha a csúcson vagy, vigyél belőle magaddal valamit a mélypontra is és fordítva. Próbálj megmaradni valahol félúton, ahol nem kell ilyeneken agyalnod, hogy „Hé, most csak egy kis helyen játszom. Jaj ne, ott repül a karrierem.” Együtt kell vele élni. Ha egy bárban vagy klubban játszol, ugyanolyan jól érezheted magad, mint a nagy arénákban vagy fesztiválokon.
SE: Ha már szóba hoztad, mikor fog a SLAYER megint egy hagyományos klubturnét csinálni, ahol az előzenekarok nem hallanak mást, mint a folyamatos SLAYER kántálást? Mikor láthatunk ilyet újra?
DL: Hát, novemberre terveztük, de sajnos Tomnak kórházba kellett mennie a hát-problémái miatt. Egyszer csak majd visszatérünk. Egyszer csak majd megcsináljuk ezeket a bulikat. Az ilyen bulik kisebb helyszíneken zajlottak, csupán egy előzenekarral. Sokkal inkább SLAYER-est volt ez, mint valódi fesztivál-hangulat.
SE: A „Big Four” turné az utóbbi évek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó showja volt. Miért tartott ennyi ideig a megvalósítás? Tervezitek-e, hogy eljöttök vele Észak- vagy Dél-Amerikába is?
DL: Fogalmam sincs, miért húzódott el ennyire. Talán ki kell várni, hogy össze tudjuk hangolni az időbeosztásunkat, és hogy minden banda nagyjából egy időben adjon ki új albumot. Vagy talán az egyik tag nem is igazán akarta, vagy többen, esetleg az egész banda ellene volt. Nem tudni, mi volt a valódi ok. Az ötlet baráti alapon született, együtt szeretnénk dolgozni, sokkal inkább mint külön-külön.
SE: Mivel a különböző zenekaroknak eltérő időben jelentek meg lemezei, biztos vagyok benne, hogy a szervezés és logisztika sokkal összetettebb annál, hogy bárki is átlássa.
DL: Az. Turnét leszervezni mindig piszok nehéz. Próbáld meg az összes zenekart leszervezni egy turnéra. Először is meg kell őket győznöd arról, hogy a közös munka igenis jó lesz nekik.
SE: Tervezitek-e, hogy eljut a turné Észak- vagy Dél-Amerikába is?
DL: Nem tudom. De király lenne. Eszméletlen jó lenne.
SE: Tervez-e a SLAYER önálló turnét Dél-Amerikában?
DL: Nem tudom. Valószínűleg az USA kivételével minden egyes országot érintünk majd. Az USA-t hagynánk utoljára, mint valami legnagyobb durranást, aztán belekezdenénk egy kisebb turnéba.
SE: Elég sok idő telt el az utolsó SLAYER live cd óta. A közeljövőben esetleg számíthatunk-e koncertalbumra?
DL: Igaz, tényleg jó régen volt. A legutolsó a 2006-os Unholy Alliance volt, azt hiszem. Nem tudom, még semmi konkrétat nem határoztunk el ez ügyben. Most Tom egészsége a legfontosabb, szeretnénk, ha mihamarabb rendbe jönne. Minden egyéb dolog másodlagos most. Az első az ő egészsége, a turné újraszervezése csak ez után jöhet.
SE: Szerinted miért van a SLAYERnek ekkora hatása a zenei kultúrára?
DL: Szerintem azért, mert következetesek vagyunk. Mindig lehet ránk számítani. Az elmúlt 24-25 évben ez volt az első eset, hogy vissza kellett mondanunk turnét. Nem úgy, mint Axl Rose, aki ha olyanja van, beint és nem csinálja meg a bulit. Az énekesünket meg kellett műteni, és 24 év alatt egyetlen showt sem hagytunk ki. Ebben a fajta zenében, amit mi játszunk, ez fizikailag is megterhelő. Ez szerintem tényleg nem semmi. Sokat hozzátesz a banda jó hírnevéhez; hogy itt vagyunk, és hűek vagyunk a zenéhez, amit játszunk. A rajongóink mindig azt kapják, amit várnak. Eljönnek a koncertre, és valódi előadást láthatnak valódi zenészekkel; nincs megmahinálva számítógépppel, nem playback. Egyes bandák kiállnak a színpadra és lenyomnak valamiféle playback-et. A rajongók azt hiszik, a zenekar játszik, pedig ez nem igaz.
SE: Ez a tátika legújabb, legmodernebb technikával felfegyverzett verziója. Ha ott vagy, igenis játszd végig a bulit.
DL: Így van, és ha az énekhangot be lehet játszani a színpadon, ugyanezt meg lehet csinálni a basszussal, vagy akár a dobokkal is. Így nem marad más dolgod, csak az, hogy úgy tegyél, mint aki dolgozik. A színpadi teljesítmény 10% képesség, 90% előadói munka. Minden este bele kell adni mindent az előadásba.
SE: A Testament-tel együtt írtatok egy számot 2012-ről, 3 Days in Darkness címmel. Mi a te jóslatod 2012-re?
DL: Sterintem pont olyan lesz, mint az 1999-2000 körüli felhajtás. Ugyanaz. Senki sem tudja, mikor fog megtörténni, már ha megtörténik egyáltalán. Nekem ez csak egy újabb feltevés. Ha nem, hát játszunk tovább. Mi mást lehet csinálni? Nem fogok pánikba esni vagy feldúlni az életritmusomat emiatt.
SE: A SLAYER munkásságát áttekintve mi az, amit ki tudnál emelni, ami a legemlékezetesebb volt, és ami újra és újra előjön?
DL: No igen, van egy ilyen időszak. Az első amerikai turnénk, valamint a nyugati parti koncertek. Zenekarként még mindig emlegetjük. Ülünk a turnébuszban a reptér és a hotel között, és valaki megszólal: „Hé, Dave, emlékszel arra, amikor ezt vagy azt csináltad? Emlékszel, amikor kihajítottad azt a csészét az ablakon?” Tök mindegy, mi a sztori, mindig nevetünk rajta, hogy miket meg nem csináltunk. Mostanra kicsit megváltoztak a dolgok. Még mindig elkövetünk ezt-azt, de soha nem fogjuk elfelejteni azt az időt, amikor Tom Camaro és U-Haul furgonjában jártuk be az országot, vagy egy tízszemélyes kisbusszal meg egy bérelt kamionnal,
SE: Mostanában felmerültek olyan rettenetes pletykák, hogy a SLAYER a visszavonulást tervezgeti, vagy legalábbis már meg-megfordult a fejetekben a dolog. Kérlek, nyugtass meg, hogy ez csak szóbeszéd.
DL: Ez nem igaz. Egy félrefogalmazott kérdésből ered az egész, amit talán Tom kapott az egyik európai firkásztól. Feltettek egy kérdést, talán az American Recordings-nál felvett utolsó albumunkkal kapcsolatban. Valahogy sikerült félreértelmezni, és úgy hangzott, mintha a legutolsó lemezünket vennénk fel. Pedig nem. Csak arról van szó, hogy nem dolgozunk többet az American Recordings-nak és Rick Rubinnal. Kötöttünk egy egyezséget, hogy vagy újra színpadra viszi a zenekart, vagy másik ügynökséget keresünk. Ennyi. Így született a pletyka. Én nem tervezem, hogy visszavonulok. Addig fogok játszani, amíg csak bírok.
SE: Akkor most le vagytok szerződve, vagy vannak ajánlatok?
DL: Igen, azt hiszem.
SE: Van-e még valami, amit 2010-re terveztek, és mit üzensz a rajongóknak?
DL: Nos, most az a legfontosabb, hogy Tom rendbe jöjjön, mert csak így tudjuk folytatni a turnét és a munkát. Volt egy kis beszélgetés Kerry, Jeff és énköztem arról, hogy hogyan tovább és hogy hogyan használjuk ki ezt az időt. Elkezdünk próbálni valami új anyagot, valami új zenét, amit majd esetleg EP-n kiadunk vagy ilyesmi. Egyszóval, hogy kihasználjuk ezt a kis szabadidőt, amíg Tom felépül, miért is ne állnánk össze egy kicsit, és csinálunk új zenét? Ez izgalmas. Még nem tudom, így lesz-e, de beszélgetünk róla.
SE: Komolyan? Egy új SLAYER anyag mindig jó hír.
DL: Ez a leggyorsabb váltás, amit a SLAYER valaha is csinált, már ami a számírást illeti. Meg hogy ismét lendületbe kerüljünk.
SE: Valami üzenet a SLAYER-rajongóknak?
DL: Alig várjuk, hogy újra köztetek legyünk, és ígérjük, hogy mindenkit seggberúgunk, és igazi jófajta hangos metált kaptok majd!
SE: Még egyszer köszönjük, Dave. Alig várjuk, hogy ismét élőben láthassuk a SLAYERt, és kívánjuk a legjobbakat Tomnak és mindenkinek.
DL: Én köszönöm, és minden jót.
Az interjút készítette: Suzanne Drager & Brandon Marshall
Fordította Lászlók Lilla
