A legendás német Scorpions április 5-én egy speciális koncertet adott a Forma 1 idei Bahreini Nagydíján, ami a verseny 10. évfordulóját fémjelzi a Perzsa-öbölbeli szigetországban. A hard rock legendákkal azonban nem lehetett a színpadon az amerikai származású James Kottak (ex-Kingdom Come) dobos, aki egy hónapnyi börtönbüntetést kapott Dubaiban az iszlám megsértése miatt. A hírek szerint James Kottak a bahreini Forma-1-es verseny alkalmából lépett volna fel zenekarával, a Scorpionsszal, és két nappal korábban, április 3-án a Moszkából Dubaiba tartó repülőn megivott öt pohár bort, majd eltévedt a reptéren. Ekkor elkezdett káromkodni és tanulatlan bunkóknak nevezte a muzulmánokat, majd a középső ujjával be is intett az utasoknak.
A rendőrségi beszámoló szerint a nadrágját is lehúzta és bemutatta a hátsó felét. Kottak beismerte ittasságát, azonban a káromkodást és a többi vádat elutasította. Ennek ellenére pár napja a bíróság az iszlám megsértése miatt egy hónapnyi börtönbüntetést szabott ki a dobosra. Az egyhónapos börtönbüntetés mellett az április 3 óta előzetesben levő Kottaknak 2000 dirhamet (kb. 545 dollár) is ki fizetnie az engedély nélküli alkoholfogyasztása miatt. Az előzetesben töltött időt beleszámítják a büntetésébe. Egyébként a koncert ideje alatt is előzetes letartóztatásban tartott dobost Mark Cross (Tainted Nation, ex-Firewind, Helloween, Metallium) helyettesítette a Forma 1 idei Bahreini Nagydíján.
Könnyen lehet, hogy június 16-án, hétfőn este a fővárosi Hősök terén megrendezésre kerülő Szabadságkoncerten, amelyen fellép a Scorpions és az Omega, is a svéd származású Mark Cross-t láthatjuk majd a dobok mögött, ugyanis Jamesnek időt kell találnia arra, hogy rendbe hozza a problémáit. Mindenesetre a börtön- és pénzbüntetést kapott James Kottak azon van, hogy felhagyjon függőségével. Ennek érdekében amint visszatért az Államokba felkereste Bob Forestet, aki már korábban is sikerrel kezelte számos zenész függőségét. Mi szurkolunk, hogy James is leálljon a piálással.
A Scorpions legendás Lovedrive lemezéről ITT olvashattok.





