Tavaly október 21-én jelent meg a trióban rögzített, így stílusosan A három.. címre hallgató új Rómeó Vérzik album. Azonban már két nappal korábban, tehát október 19-én, a budapesti lemezbemutatón is beszerezhették a rajongók a CD-t. A vásárlás olyannyira jól sikerült, hogy november elején a Mahasz-lista első helyén nyitott a somorjai brigád új albuma. A lemezbemutató turnét február 28-án a Club 202-ben indítja a banda. A tavaszi hadjáratnak két apropója is lesz, ugyanis Koppányék nemrég ünnepelték fennállásuk 18. évfordulóját, másrészt pedig az eddigi talán legsikeresebb lemezük, az Engedd belém kereken 10 éve jelent meg. A turné összes állomásán kapható lesz az új kiadást kapott Engedd belém CD is. A turnénak két vendégzenekara is lesz, a Hátsó Ajtó és a Psychogang.
Rómeó Vérzik – 10 éve jelent meg az Engedd belém! Újra kapható lesz
0

Friss hírek
Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...
Punkok, időutazók és megmondók
Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...
33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore
1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...




