Az egykori Iron Maiden énekes, Paul Di’Anno mindig hallat magáról. December elején egy közleményben még azt tudatta, hogy felhagy a zenéléssel és visszavonul, majd ezt szinte azonnal cáfolta, mondván, hogy csupán az Iron Maiden dalok játszásából van elege, többet tőle ne követeljék a rajongók a Maiden szerzeményeket. Sőt, az 55 éves énekes most azt tervezi, hogy újjáéleszti azt a Killers nevű bandát, amellyel a ’90-es években dolgozott és két nagylemezt meg is jelentettek. A Killers újjáalakulását pedig a banda társalapítóval, Cliff Evans gitárossal tervezi, aki a Tankból is ismerős lehet. A Killers a ’90-es évek első felében két lemezt adott ki, amelyek közül az 1992-es Murder One viszonylag kedvező fogadtatásban részesült, az 1994-es Menace To Societyvel azonban Di’Anno is ráült az akkortájt divatos Pantera-hullámra, és ezt a váltást már nem igazán fogadta el tőle a közönség. A banda egészen 1997-ig próbálkozott, majd a 2000-es évek elején egy rövid időre ismét összejöttek, utóbbi újjáalakulásból azonban már nem születtek érdemi eredmények. Talán majd most…
Paul Di’Anno – Újjáéleszti egykori bandáját, a Killerst
0

Friss hírek
Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...
Punkok, időutazók és megmondók
Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...
33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore
1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...




