down 20140318

Down – Dalpremier – We Knew Him Well

Tavaly, október 7-én, Phil Anselmo saját stúdiójában, a New Orleans-i Nosferatu's Lair-ben kezdődtek az új Down EP felvételei. Az EP Down IV - Part Two címmel május 13-án jelenik meg. Ezen az anyagon mutatkozik majd be Bobby Landgraf gitáros, aki a Crowbarra koncentrálni kívánó Kirk Windstein helyére érkezett. Bobby a Honky (december 2-án az R33-ban mi is láthattuk őket) névre hallgató banda alapító gitárosa, mellette pedig a Down színpadmestere is volt. Bobby...
decaying-incest 20140122

Decaying Incest – Két koncert most hétvégén

Kitörnél címmel egy új dalt rögzített a csornai Decaying Incest zenekar. A január elején bemutatott nóta várhatóan még az idén megjelenő második lemezen fog szerepelni, és gitáron Szávai Gery, a Twister szólistája is közreműködik benne. A második lemezén dolgozó banda, hosszú hallgatás után, ezen a hétvégén két bulit is lenyom majd. Január 24-én, pénteken a soproni Old Rock Pubban zenélnek majd a Creeping DeatH ( Metallica Tribute) és a Morte Silmoris zenekarokkal,...
Kornélkül zenekar

Kornélkül klip és decemberi koncertek!

A Kornélkül zenekar elkészítette legújabb videó-klipjét a „Kéj, düh, mohóság” című szerzeményére. A kemény hangzású dalt, egy lendületes klip kíséri, amiben kontrasztos jelenetek szerepelnek egy balettművész, egy két éves kislány, és a Kornélkül zenekar előadásában.   A csapat egy unplugged, és egy zúzós koncerttel köszönti a decembert: 12.04. Rocktogon VI. Mozsár utca 9. 21:00 (további fellépők: SLT belépő: 1000Ft) 12.05. Monyó, Kálvin tér 7. 21:00...
alvin lee_20130306

Alvin Lee – Elhunyt a legendás gitáros!

68 éves korában elhunyt a brit blues koronázatlan királyának számító Ten Years After egykori gitárosa, énekese, Alvin Lee. A hivatalos honlapon megjelent információ szerint a spanyolországi Marbella közelében letelepedett gitáros egy rutinműtétet követő komplikációk következtében vesztette életét. A nyolcvanas évek végén Lee eladta mindenét Angliában, elköltözött Spanyolországba, ahol haláláig élt. Az 1944 december 19-én, Notthinghamban született Alvin Lee 13 évesen kezdett gitározni, első bandája 1960-ban alakult meg, az első...
megadeth_flyer

Megadeth koncert! – Pecsa, jún. 20.

Dave Mustaine - a Megadeth vezére - sajnos nem túl sűrű vendég hazánkban. 2001 után kilenc hosszú évet kellett várni, hogy végre meg lehessen nézni negyedjére is a thrash metal egyik legnagyobb legendáját, aki nélkül talán nem is tartana itt a mai metal színtér. Június 20-án Megadeth koncert a Petőfi Csarnokban! MegaDave szívósságát és elszántságát jól tükrözi, hogy a Metallicából való kirúgása után képes volt egy olyan csapatot...
DirtyDogs 20140114

Dirty Dogs – Énekesek jelentkezzetek!

Tavaly, november 15-én tartotta évzáró buliját a tatabányai Roxxy, a sztárvendég pedig a szintén tatabányai Dirty Dogs volt. A kutyák a bulira vendégként meghívták Preil Tibort (Ideas), aki gitáron segítette ki a kutyákat. Akkor talán még senki sem sejtette, hogy azon a koncerten énekel velük utoljára Sáradi Tamás énekes. December 28-án lett volna a banda évbúcsúztató koncertje, de az ellentétek addigra annyira kiéleződtek, hogy Tomi és a csapat útjai...
boddah 20140502

Boddah – Bemutatkozik a szegedi stoner/grunge trió

Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el szerkesztőségünkbe bemutatkozó hírlevelét. Ezt tette a szegedi Boddah trió is, akik februárban két dalt is rögzítettek, emellett pedig beneveztek az idei Talentometer tehetségkutatóra is: "Mi a Boddah zenekar vagyunk Szegedről, leginkább stoner - grunge vonalon mozgunk. A zenekar háromtagú: Blanár Levente-ének/gitár, Dencs Dominik- Dob, Balogh Attila-basszusgitár. Maga a zenekar tavaly év végén alakult, először 4 tagú volt, de úgy döntöttünk elegen...
img_5304

MetalFest Open Air 2010 – 2. nap – Bele...

Az első nap beszámolójának megírása miatt haza kellett ugranom, így sajnos lemaradtam a második felvonás kezdetéről, egészen pontosan a Vale of Tears, és a Nightmare koncertjeiről. Szerencsére a fesztivál területén meglehetősen nagyszámú rocközönös emberke tartózkodott, (stáb és hallgatóság egyaránt), így megtudtam, hogy mindkét zenekar produkciója jól sikerült. A karcagi Vale of Tears lemezeit ismerve, nem okozott meglepetést, hogy a death metal szerelmesei számára jól esett indításként egy kis...
AdrenalineMob 20140103

Adrenaline Mob – Dalpremier – Let It Go

Men Of Honor címmel február 24-én (Észak-Amerikában már 18-tól kapható lesz)  jelenik meg az Adrenaline Mob második nagylemeze. A bandának újra teljes a felállása. Mike Portnoy dobos kilépett, a helyére pedig A.J. Pero, a Twisted Sister ütőse került. Az új album mind a 11 dalát Russell Allen énekes és Mike Orlando gitáros írta. A banda az Egyesült Államokban is leszerződött a Century Mediához, így már az ő gondozásukban jelenik meg februárban...
wyrfarkas 20140728

Wyrfarkas – Két friss nóta a debreceni brigádtól

A napokban két új dalt rögzített, és tett közzé a debreceni Wyrfarkas zenekar. A Soha nem múlik című dal egy könnyedebb hangvételű darab, míg a Mindig fölfelé egy szikár, zúzós, riffelős rocknóta. A lokista ritmusszekció - Sándor Tamás basszer, Dombi Tibor dobos - mellett Tamás Nándor énekest és Kovács Balázs, illetve Balogh Miklós Péter gitárosokat felvonultató banda a tervek szerint hamarosan mindkét dalhoz klipet is készít. ...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...