Pearl Jam + Chris Cornell = zenei ínyencfalatok

Aki ismeri a sajnálatos módon csak négy albumot megért seattle-i grunge bandát, a Mother Love Bone-t és még a Pearl Jam-et, illetve a Soundgardent is szereti, annak igazi csemege lesz ez a néhány felvétel. A Pearl Jam wisconsini koncertjén megjelent Chris Cornell, a legendás Soundgarden énekese, és elnyomtak néhány Temple Of The Dog dalt, ami egy projektzenekar volt, a két évig működő MLB fiatalon elhunyt énekesének, Andy Woodnak állítva...
behemoth 20131204

Behemoth – Klippremier – Blow Your Trumpets Gabriel

Nyáron, a csehországi Brutal Assault fesztiválon már előadta a nagyközönségnek a lengyel Behemoth a Blow Your Trumpets Gabriel című új szerzeményt, mely előfutára a The Satanist címmel február 7-én boltokba kerülő tízedik Behemoth nagylemeznek. A  bialystoki Hertz stúdióban végzett koronghoz a frontember Nergal, nem kevés inspirációt szerzett leukémiás megbetegedéséből kifolyólag. A zenekar mellett az album produceri munkáit a Wieslawscy testvérek, illetve Daniel Bergstrand (Soilwork, Meshuggah, In Flames) végezték. A...
darkest-hour 20140702

Darkest Hour – Klippremier – The Misery We Make

Taylor Larson producerrel az Oceanic Recording stúdióban rögzítette új nagylemezét Washington D.C. elsőszámú metalcore-alakulata, a Darkest Hour. A szimplán Darkest Hour című lemezt a Sumerian Records jelentette meg augusztus 5-én. Az eddigi utolsó lemez,  a 2011-es The Human Romance óta új ritmusszekció sorakozott fel John Henryék mellé, Aaron Deal basszer már három éve tagja a bandának, Travis Orbin pedig tavaly vette át a turnédobos Tim Java helyét, így mindketten ezen a...
20110304_epica

Az Epica visszatér Budapestre

Az Epica tavaly októberi koncertje után sokan gondolhatták, hogy bizony érdemes lenne sűrűbben is megismételni az eseményt, elvégre a hangulat páratlan volt. A szervezők természetesen megragadták a következő lehetőséget, szóval április 1-jén újfent bulizhatunk a világ egyik legjobb szimfonikus metal bandájával. A helyszín ezúttal a budapesti Club 202, a bemelegítést pedig a hazai Leecher muzsikája segíti majd. Az Epica zenéje a kritikusok szerint egy varázslatos mítoszhoz hasonlatos....
sykesportnoy

MIKE PORTNOY, JOHN SYKES – új projekt

A dobos Mike Portnoy (DREAM THEATER, AVENGED SEVENFOLD,ADRENALINE MOB) és az énekes/gitáros John Sykes(WHITESNAKE, BLUE MURDER, THIN LIZZY) összedugták a fejüket, majd arra jutottak, hogy a világnak szüksége van egy új zenei projektre. Hamuból és porból gyúrtak egy basszusgitárost, akinek nevet ugyan még nem adtak, de bevették a bandába, így máris összeállt a névvel még ugyancsak nem rendelkező projekt. A névtelenek annyira komolyan gondolták...
cathedral2010

Cathedral – befejezik

Huszonegy évvel a háta mögött a brit doom/stoner banda, a Cathedral bejelentette visszavonulását. A zenekar év végén fejezi be a koncertezést és terveik szerint kiadnak még egy utolsó stúdióalbumot valamikor 2012-ben.Lee Dorrian énekes így nyilatkozott: "Egyszerűen itt az ideje, hogy befejezzük. Huszonegy év hosszú idő és szinte csodaszámba megy, hogy ilyen messzire jutottunk. Fantasztikusan éreztük magunkat a Cathedral fennállása alatt és szó szerint ez volt az életünk. Most...
PaulDiAnno 20131219

Paul Di’Anno – Újjáéleszti egykori bandáját, a Killerst

Az egykori Iron Maiden énekes, Paul Di’Anno mindig hallat magáról. December elején egy közleményben még azt tudatta, hogy felhagy a zenéléssel és visszavonul, majd ezt szinte azonnal cáfolta, mondván, hogy csupán az Iron Maiden dalok játszásából van elege, többet tőle ne követeljék a rajongók a Maiden szerzeményeket. Sőt, az 55 éves énekes most azt tervezi, hogy újjáéleszti azt a Killers nevű bandát, amellyel a '90-es években dolgozott és két...
scerra 20131231

ScerrA – Klippremier – Boncoló

In Via címmel tavaly ősszel jelent meg a 2009-ben alakult budapesti extrém metalos ScerrA első nagylemeze. Az extrém metalt szimfonikus elemekkel kísérő banda az ex-Mantrás Yaya Hari das irányításával az Audioplanet stúdióban készítette el a korongot, amin helyet kapott a Boncoló című szerzemény is. A dal érdekessége, hogy három vendégénekes is felbukkan Virágos Ádám mellett, mégpedig Veres Gábor a Watch My Dyingból, Bencze Marci a Conan’s First Date-ből és Pósfai...
in-flames 20140616

In Flames – A lemez megjelenése előtt hallgasd végig...

Június első hetében látott napvilágot, a 2011 után újra új albumon dolgozó In Flames legújabb nótája, Rusted Nail címmel. A dal a csapat szeptember 5-én megjelenő Siren Charms című tizenegyedik stúdióalbumának előfutára, a nótához pedig klip is készült. A svéd banda a kiadott szám alapján folytatja azt az utat, amit 2011-ben a Sounds Of A Playground Fading albummal elkezdett, vagyis igyekeznek valami újat vinni a zenéjükbe. A zenészek a berlini Hansa stúdióban (U2, David Bowie,...
decaying-incest 20140122

Decaying Incest – Két koncert most hétvégén

Kitörnél címmel egy új dalt rögzített a csornai Decaying Incest zenekar. A január elején bemutatott nóta várhatóan még az idén megjelenő második lemezen fog szerepelni, és gitáron Szávai Gery, a Twister szólistája is közreműködik benne. A második lemezén dolgozó banda, hosszú hallgatás után, ezen a hétvégén két bulit is lenyom majd. Január 24-én, pénteken a soproni Old Rock Pubban zenélnek majd a Creeping DeatH ( Metallica Tribute) és a Morte Silmoris zenekarokkal,...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...