Judas Priest – Dalpremier – Redeemer Of Souls
Redeemer Of Souls címmel a Sony/Columbia gondozásában július 11-én jelenik meg a Judas Priest új, sorrendben tizenhetedik stúdióalbuma. Ez lesz a banda első stúdióalbuma a 2011 áprilisában csatlakozott Richie Faulkner gitárossal, aki a visszavonult K.K. Downing helyét vette át. A címadó számot máris meghallgathatod: A banda klasszikus 1980-as British Steel lemezéről ITT olvashattok.
Slash – Dalpremier – Bent To Fly
World On Fire címmel szeptember 15-én jelenik meg Slash – azaz a Slash Feat. Myles Kennedy And The Conspirators – új nagylemeze.Slash 2010-ben kezdett el szólóban tevékenykedni, ekkor megjelent debütáló albumának minden egyes dalában különböző előadók énekelnek (Ozzy Osbourne, Ian Astbury, Lemmy stb.). Az ezt követő 2012-es Apocalyptic Love című albuma a Billboard Top 200-as listájának 4. helyén nyitott, majd óriási siker lett. Az új lemez 17 dalt tartalmaz...
Eluveitie – Hallgasd végig a pénteken megjelenő lemezt
Tizenegy év közös zenélés után tavaly decemberben a szépséges horvát származású Meri Tadic hegedűs távozott a folk metalos svájci Eluveitie csapatából. A válás abszolút barátilag történt. Meri utódja az idei Haggard koncerteken is felbukkant Nicole Ansperger lett. Augusztus 1-jén már vele jelenik meg a zenekar új nagylemeze, amely Origin címmel kerül a lemezboltok polcaira. Az Origins album dalai a kelta mitológiával foglalkoznak, a lemezborítót pedig a frontember Chrigel készítette. Az Eluveitie új turnéja december 10-én...
Orphaned Land – Klippremier – Let The Truce Be...
Január elején sokkoló hír rázta meg a progresszív metal szerelmeseinek lelki nyugalmát, ugyanis az izraeli Orphaned Land csapatából huszonkét év zenélés után távozott az alapító gitáros/fő dalszerző Yossi Sassi. Annyira talán nem meglepő a hír, mivel Yossi a gyermeke megszületése miatt tavaly ősszel az All Is One lemez teljes európai turnéját (így az októberi budapesti bulit is) lemondta. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Yossi utódja, a kilépett muzsikus pedig május...
Denner/Shermann – Élet a Mercyful Fate után
A legendás Mercyful Fate eredeti gitárosai - Michael Denner és Hank Shermann – újra egyesítették erőiket, és Denner/Shermann néven egy új projektet alakítottak. A két gitáros eleinte csak a klasszikus Don't Break The Oath lemez harmincéves jubileuma kapcsán rögzített egy videót, de nosztalgia hatására annyira hangulatba kerültek, hogy végül folytatása is lesz a dolognak. A projekt mellett azonban a zenészek saját bandái, a Shermann Tank és Denners Trickbag...
Inhale Me – Klippremier – Lone Wolf Syndrome
A budapesti Inhale Me brigád tavaly tavasszal egy Cruel Comfort című számmal és a hozzá készült klippel robbant be a hazai metalcore vérkeringésébe. Azt követően egy lemezelőzetessel, a Where The Devil's Born című dallal jelentkeztek, amely Rózsa Brúnó (Diamond Edge) személyében már egy friss énekessel készült. A Siminél a No Silence Soundban felvett dal a 2014-ben megjelenő debütáló album, a Gauntlet előfutára volt. A nagylemez letöltéséhez ide kattints! A zenekar azóta sem tétlenkedik, a Lone Wolf...
Ghost Brigade – Dalpremier – Aurora
A 2005-ben alakult finn Ghost Brigade talán nem ismeretlen a hazai közönség számára, hiszen 2010 novemberében az Amorphis vendégeként a néhai Diesel klubban megmutatták miként kell depresszív, melankolikus metalt játszani. Elmondható, hogy a megalakulása után szenvedélyes előadásmódjukkal és olyan neves fesztiválokon való részvételükkel, mint a Summer Breeze, a Graspop, a Wacken Open Air, vagy a Hellfest, a Ghost Brigade hamar stabil rajongótábort épített magának. Az sem elhanyagolható szempont, hogy előző két...
Advisory – Letölthető a budapesti grindcore brigád új EP-je
I Hate Your World címmel jelent meg a gyilkos grindcore-t játszó budapesti Advisory második EP-je, amely szabadon meghallgatható, de le is tölthető. Az Advisory ötlete Dechatel Ádám (Fregath, Mi voltunk Azok, ex-Harvester, ex-Mindless Creation, ex-Armada)dobostól származik, aki egyben a trió fő dalszerzője is. A koncepciójuk egyszerű: brutális, megalkuvás nélküli grindcore zenét nyomnak. Ádám mellett Komlósi Dávid gitáros, basszusgitáros (Fregath, Mi Voltunk Azok, ex-Legacy, ex-Szigor) és Csala Bertalan...
In This Moment – November 17-én jelenik meg az...
Black Widow címmel november 17-én jelenik meg a Maria Brink énekesnő vezette dél-kaliforniai In This Moment ötödik nagylemeze. A korongot ezúttal is a banda korábbi partnere, az Ozzy Osbourne-nal, a Papa Roach-csal és a Hellyeah-vel is közös munkájáról ismert Kevin Churko producelte. A felvételek a Las Vegas-i Hideout Recording Stúdióban zajlottak. A Black Widow lemezen számos vendég-zenész kap helyet; köztük a Five Finger Death Punch énekese, Ivan Moody is, lévén az In...
Guns N’ Roses – Dizzy Reed billentyűs szólólemezzel jelentkezik,...
Hihetetlen, de igaz hírként közöltük november első napjaiban azt a rocktörténeti bejelentést, mi szerint: új nagylemezen dolgozik a Guns N’ Roses. Legalábbis erről árulkodott Dizzy Reed billentyűs, a banda Axl melletti egyetlen régi tagjának nyilatkozata, amit november elején a VH1 számára adott. Reméljük, az új lemezre nem kell ismét 17 évet várni, mint a 2008-ban megjelent Chinese Democracy esetében. Dizzy azóta a Backstage Axxess magazin kérdéseire is pozitív választ adotta készülő...


















