Alvin 20131024

Alvin és a Mókusok – Klippremier- Sajnálom

Idén ünnepli 20. születésnapját a nyíregyházi punkrocker Alvin és a Mókusok. Ennek függvényében járják az országot. Legközelebb holnap, a pécsi Est Caféban játszik a banda, akik a tavaly októberben Bátorság, nyújtott kéz címmel megjelent tizenkettedik stúdiólemezüket is turnéztatják egyben. Emellett gőzerővel készül az Alvin 20 Koncertfilm címre hallgató film, melynek már a címéből is kiderül, hogy a 20. születésnapjuk alkalmából készítik, is igen, valóban koncertfilm lesz. A Sajnálom című...

Crazy Gránát: Kőbe Vésve – Első nagylemez

2011 nyár elején lát napvilágot az első Crazy Gránát album mely a Kőbe Vésve nevet fogja viselni. Az albumon 14 dal foglal helyet, egy óra tömény, mocskos rock. Júniusban a címadó dal klip formájában is életre kel. A forgatás helyszíne a Dunakanyar: A klip a Render Média segítségével készül. Addig is el lehet kapni egy-egy buli erejéig a zenekart a Cool Head Klan társaságában, mivel mostanában számos közös bulit...
slipknot 20140704

Slipknot – Már csak a keverés van hátra, és...

Azok után, hogy úgy nézett ki a Slipknot túl van Paul Gray basszer halálán, sőt arról is cikkeztek, hogy új albummal jelentkezik a maszkos csapat, 2013 decemberében újabb sokkoló hír rázta meg a rajongókat. A banda közleményben jelentette be, hogy megválnak dobosuktól Joey Jordisontól. Joey helyett tudtunkkal hivatalosan még nem vettek be új tagot, így azt sem tudni, hogy idén márciustól ki dobolta fel a Slipknot új lemezét. Mert, hogy valaki feldobolta az biztos,...
ossian_pecsa_20110509

Ossian születésnap – after party a PECSA caféban!

Május 21-én szombaton huszonöt éves jubileumát ünnepli az Ossian a PECSA szabadtéri színpadán. Az este tízig tartó program után egy fergeteges after partyra invitál mindenki a PECSA café szervezősége.Mivel rendes rocker ilyenkor még nem megy haza, ha a nagyszínpadon vége a bulinak, irány a kávézó, ahol vár rátok a Cherokee és a Flúg. A budapesti fanoknak egyik zenekart sem kell bemutatni. A tíz éves Cherokee sokszor, sok helyen bizonyított...
kayser 20131214

Kayser – A címadó dal a januárban érkező lemezről

Read Your Enemy címmel a Listenable kiadó gondozásában januárban jelenik meg a 2004 nyarán alakult Kayser harmadik nagylemeze. A csapat legismertebb tagja Christian „Spice” Sjöstrand, a Spiritual Beggars egykori énekes/basszusgitárosa, aki azonban itt csak énekel, és zeneileg sem a tőle megszokott doom/stoner/retro vizeken kalandozik. A Kayser új felállásában Pettersson gitárra váltott, a basszusgitárt pedig Emil „Ewil” Sandin pengeti, a doboknál a Mushroom River Band dobosa, Bob Ruben ül, míg...
voivod 20140712

Voivod – Ismét Blacky nélkül folytatja a banda

Target Earth címmel tavaly januárban jelent meg a 2012 októberében hazánkban is fellépett kanadai Voivod albuma. Ez volt az első olyan korongjuk, amelynek megírásából már a 2005-ben elhunyt gitáros, Dennis "Piggy" D'Amour utódja, Daniel "Chewy" Mongrain (Martyr) is alaposan kivette a részét. Az 1982-ben alakult kanadai banda nagylemezére visszatért Jean-Yves „Blacky” Thériault basszusgitáros, aki legutóbb az 1991-es Angel Rat lemezen játszott velük. Most azonban nagyon úgy fest, hogy a Target Earth volt Blacky számára az utolsó Voivod lemez, ugyanis...
black-veil-brides 20140914

Black Veil Brides – Október 27-én jelenik meg a...

Nyáron új albumon dolgozott a Black Veil Brides. A Kanadában zajló munkát a csúcsproducer Bob Rock (Metallica, Mötley Crüe, The Cult stb.) felügyelte. A banda legutóbbi albuma a 2013 januárjában kiadott és nagy sikert aratott Wretched And Divine: The Story Of The Wild Ones volt, az új, BVB IV. korong pedig október 27-én jelenik majd meg. Mindezen túl, az Andy Biersack vezette ötös egy különleges eseménnyel is szeretné megörvendeztetni a rajongókat,...
helloween7sinners

Helloween: 7 Sinners – néhány információ az új lemezről

A power metal német veteránja, a Helloween november 9-én jelenteti meg 13. stúdióalbumát, "7 Sinners" címmel, a The End Records gondozásában. Ha van egy bizonyos aranyszál, mely végigfut a Helloween több mint 25 éves történetén, 13 stúdióalbumán, számtalan fő fellépőként, a világ minden táján végigjátszott turnéján, valamint több mint 5 millió eladott lemezén, az az ő különleges hozzáállásuk: ne vedd magad túl komolyan és élj olyan mondások szerint,...
in_flames_cc_1024_768_03

In Flames – “Így készült…” videók a soron következő...

Az In Flames 6 részesre tervezett videosorozat segítségével dokumentálja vadonat új, készülő lemezének stúdióbeli munkálatait. Ezeket a felvételeket Anders Björler (At The Gates Production) rögzítette, szerkesztette és rendezte. Cikkünk végén az első két részt tekinthetitek meg. A "Sounds Of A Playground Fading" névre keresztelt album a nyár folyamán* kerül a boltokba, míg Deliver Us címmel az első single hamarosan - napokon belül! - elérhető lesz, mégpedig a következő menetrend...
100_6399_resize

Breakthru interjú, Crazy Mama – 2009. 12. 05.

Legutóbb a Crazy Mamában a Snake Heart vendégzenekaraként lépett fel a Breakthru. Ennek apropójából a két koncert között egy picit kifaggattuk a srácokat. Ímé a beszélgetés, csak hogy megismerjétek azt, hogy ők mit és hogyan látnak a színpadról belőlünk… :)   Más volt ez,...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...