Éjféli hírek
Főszereplők: Soundgarden, Dragonforce, BLS, Symphony X, Meshuggah, Vince Neil, Avantasia, AC/DC. Check it out! Úgy néz ki, újra összeáll a Soundgarden . A legutóbb egy minősíthetetlen szólóanyaggal jelentkező Chris Cornell elmondta, le van már kötve a 2010-es turné, és akár új album is kinézhet a seattle-i egykori grunge-ikonoknak. A Symphony X is dolgozik új albumán. Az amerikai szimfonikus prog csapat nem szokta elkapkodni a dolgokat, a tervek szerint nyáron...
Howling Ray – Újra stúdióban a gyöngyösi zenekar
Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el hozzánk bemutatkozó írását. Ezt tette a 2009-ben alakult gyöngyösi Howling Ray is. Zenekarunk 2009-ben alakult Gyöngyös városában. Az együttesünk jelenleg 4 tagból áll. Stílusát tekintve Pop-Punk/EasyCore. Alapításunk időpontjától szinte folyamatosan voltak regionális (Heves megyei) és fővárosi meghívásaink, fellépéseink. Alakulásunktól egészen 2013-ig saját szerzemények írásán munkálkodtunk, ebben az évben sikerült elkészítenünk bemutatkozó kislemezünket profi körülmények között a Grenma Stúdióban. Sikereinken felbuzdulva a...
6. HangSúly zenei díj – A nyertesek
A Grammy és a Fonogram után eljött a magyar hard rock és a heavy metal ideje. Hatodik alkalommal került lebonyolításra az éves HangSúly zenei díj szavazása, amelyben idén 11 rock/metal portál szerkesztősége választotta ki az előző évben megjelent új magyar stúdióalbumok közül a legjobbakat. 2010 legjobb teljesítményét egyértelműen a Cadaveres és a Bloody Roots zenekarok nyújtották, mellettük a Dreyelands, a Blind Myself, illetve producerként Varga Zoltán és Schmiedl Tamás,...
Rubicon hírek
A Rubicon április 30-án, Győrben zárta le 16 állomásos tavaszi turnéját a Depresszió zenekarral, ahol a srácok egy fantasztikus hangulatú koncertet adtak. A nyár sem fog tétlenül telni fellépések terén, mivel a zenekar az Edda Művek vendégeként izzíthatja fel a közönséget több ízben is, így Május 29-én Tatabányán, az Ördögárok legénységével karöltve csaphatnak a húrok közé. A turné befejeztével a Rubicon újra belevetette magát a dalszerzésbe, így a tervek...
Kósza Band – Beszélgetés Szabolcs Ákossal
Első körben baráti ajánlás révén jutott hozzám a Kósza Band neve, nézzek esetleg utánuk. Mivel kíváncsi természet vagyok, a jó zenét tudom értékelni, gondoltam sokat nem veszíthetek, értek már kellemes meglepetések az elmúlt évek során. Hogy az adott zenekar éppen az élőzene melyik ágán tevékenykedik, részletkérdés, nem ettől függ, mennyire nyerik el tetszésem. Jelen esetben egy blues-folk-rock csapatról van szó (a nevük is ilyesmire engedett utalni számomra), melynek...
The Stooges – Elhunyt Scott Asheton, Iggy Pop zenekarának...
Ismét gyászol a Rockvilág! 64 éves korában, öt évvel bátyja, Ron Asheton gitáros (1948–2009) után elhunyt a The Stooges dobosa, az 1949-es születésű Scott Asheton. Így Iggy Pop maradt a legendás detroiti zenekar eredeti felállásának egyetlen túlélője (az első két nagylemezen játszó basszusgitáros, Dave Alexander a kilépése után öt évvel, 1975-ben hunyt el). Az 1967–1974 között működő, majd 2003-ban újjáalakult együttesből Scott volt az egyetlen zenész, aki az összes The Stooges- kiadványon ott játszott Iggy...
Chrome Rt. – Klippremier – Újabb felvonás
A debreceni Chrome Rt. utoljára 2012 júliusában járt a stúdiónkban. A 2004 májusában alakult banda az akkor friss, a HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként megjelent Tövis című második nagylemezét mutatta be a Rockpanoráma című műsorunkban. A nyár óta friss ritmusszekcióval dolgozó hajdúsági hard rockerek idén ünneplik a 10. születésnapjukat, a jubileumi év méltó megünnepléseként pedig sok újdonsággal, nagyszabású koncertsorozattal és számos meglepetéssel készülnek a kitartó rajongóiknak! A koncertsorozat első állomása...
Corrosion of Conformity – a dobos korházban
Reed Mullin, a Corrosion of Conformity dobosa kórházba került, így néhány koncert biztosan elmarad. A zenekar nyilatkozata szerint azt várják jelenleg, hogy dobosukat kiengedjék a kórházból. Reed Mullin közvetlenül a pittsburghi koncert előtt dőlt ki a sorból. „Még mindig itt dekkolunk Pittsburgh-ben és várjuk, hogy jobban legyen Reed. Szeretnénk a turnét minél előbb újraindítani.” A dobos korházba kerülésének okáról nem nyilatkozott a zenekar.
The Sirens – Liv Kristine, Anneke van Giersbergen...
Három rock díva, nevezetesen - Liv Kristine (Leaves' Eyes, ex-Theatre Of Tragedy), Anneke van Giersbergen (ex-The Gathering), Kari Rueslåtten (ex-The 3rd And The Mortal) – The Sirens néven alakított egy projektet, október közepétől pedig turnéra is indulnak. A projekt ötlete Anneke van Giersbergen fejéből pattant ki. A tavalyi Drive albumához tervezett egy duettet a legendás gótik-metalista The 3rd And The Mortal egykori énekesnőjével, Kari Rueslåtten-nel. A közös dal ugyan akkor...
METALLICA – The Unforgiven III – Először élőben
A Metallica, április 14-én Olsoban, Norvégiában játszotta története során először élőben a Death Magnetic albumon szereplő The Unforgiven III-at. Szerencsére a történelmi eseményről profi videó felvétel is készült, így mindannyian részesei lehetünk a nóta bemutatkozásának élőben. Május 14-én, Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban lép fel a Metallica, majd júniusban is viszonylag közel játszanak, amikor 19-én a Sonisphere fesztiválon lépnek fel Prága közelében. A Sonisphere Fesztivál egyben egy rock...
















