Atrox Trauma – Egyelőre trióban, de várják a basszerosok...
Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el szerkesztőségünkbe hírlevelét. Ezt tette a 2008-ban alakult hódmezővásárhelyi Atrox Trauma is. A jelenleg trióban dolgozó, de továbbra is basszusgitárost kereső thrasher bandából Török Imre gitáros/énekes foglalja össze a friss történéseket: "Sziasztok! Az idei év hozott némi változást az Atrox Trauma életében. Először is, tavasszal Kristóf dobosunk távozott, a helyét pedig Győri Gergely vette át. Úgy gondoljuk, hogy benne sikerült megtalálnunk Kristóf méltó utódját. Azóta...
Crystal Tears – Március végén jelenik meg az Omen...
Mivel ma már bemutattuk az Omen új klipjét, így érdemes szót ejtenünk az Omen gityós, Nagy Máté másik bandájáról is, mely nem más, mint a görög Crystal Tears. Máté az ex-Artillery frontember Søren Nico Adamsen énekessel együtt tavaly szállt be a bandába, a csapatnak pedig Hellmade címmel a Massacre kiadó gondozásában március 28-án jelenik meg a harmadik nagylemeze. A korong felvezetője volt a klipesített Out Of The Shadow című...
Iron Maiden hírek
Szerdán különleges borítóval jelenik meg az ingyenes New Noise zenei magazin harmadik száma. A címlapon a Sziget tiszteletére az Eddie figuráját a '70-es években megalkotó Derek Riggs festménye látható, melyen Eddie fejére a Parlament épülete került. Riggs egyébként már csak elvétve dolgozik a zenekarnak, teljes albumborítót 1990-ben csinált utoljára. Legutolsó munkája pedig megbízás alapján a Flight 666 limitált példányszámú bakelitkiadásának borítója, melyen az Iron Maiden reülőgépét cincálja darabokra...
Vár a megújult, óbudai Big Bike Pub!
Szeretettel vár a megújult, óbudai Big Bike Pub! Mérsékelt árak, magával ragadó koncertek. November 13-án színpadon a Sólymok Fészke, Kalapács Józseffel. November 14-én a balkezes gitárzseni legendája elevenedik meg a Jimi Hendrix Memorial Band jóvoltából. A koncertek látogatása ingyenes! Vasárnap kivételével várunk a hét minden napján! A helyszín megközelíthető a 6-os, 86-os autóbusszal, illetve HÉV-vel a Filatorigát megállótól. Big Bike...
Phoenix Project – Megjelent és letölthető a csapat első...
A Phoenix Project zenéje a 80′-as évek heavy metal vonalát követi, klasszikus rock és metal elemekből építkezik, olyan elődök nyomában járva, mint a Saxon, a Judas Priest, a Metal Curch, a Manowar vagy az Iron Maiden. A zenekar 2009. augusztus 21-én született, amikor először lépett színpadra a ”Zene K.A.R. Maraton” nevű fesztiválon. Sárközi Péter az esemény előtt egy évvel kezdte meg a dalszövegek és a zene írását, valamint a...
Age Of Agony – Július közepén jelenik meg a...
Death Metal Artillery címmel jelenik meg a zalaegerszegi old school death metal gépezet Age Of Agony negyedik albuma műsoros kazettán. A kazi elsőként a Körmenden július 11-én és 12-én megrendezésre kerülő Total War Fest II-n lesz beszerezhető. Szintén ezen a fesztiválon lesz beszerezhető további három kazetta a hazai underground mozgalom jeles képviselőitől: Extreme Deformity - Internal MC "A mára kultikussá érett, eredetileg 1993-ban kiadott lemez, az első...
Gun4Gun – Az ex-Tankcsapás Cseresznye bandája új dallal jelentkezett
Április 4-én Dark Crown címmel mutatta be a Gun4Gun névre hallgató banda debütáló dalát és a hozzá készült klipet. A zenekar nem más, mint az ex-Tankcsapda gityós, Molnár „Cseresznye” Levente új formációja. Cseresznye Debrecenből egészen az Egyesült Államokig utazott, hogy végül összehozza ezt a brooklyni bandát. A Coy Deluca (ének), Cseresznye (gitár), HasH Brow (basszusgitár) és Vajda Tamás (dob) alkotta banda december 20-án, New Yorkban, a Tammany Hallban adta...
Hat éves a Hard Rock Magazin, Boldog Születésnapot!
Hat éves lett a Hard Rock Magazin! boldog Születésnapot! 2005. január 20-án jegyeztetett be hivatalosan a www.hardrock.hu domain név, így - ha kicsit előbb is indultunk, mégis - ekkor ünnepeljük a Hard Rock Magazin – A Rock Napilap! születésének napját. Az elmúlt egy esztendőben rengeteg dolog történt velünk, amit… …ebben a rövid megemlékezésben talán nem is lehet felsorolni. Az évet az ötödik születésnapunkat ünnepelve a II. Budapesti Hard Rock Farsanggal kezdtük, amikor...
Dream Theater – Karácsonyi ajándék, nem csak torrentezőknek
Live At Luna Park címmel november 5-én új koncert-DVD-t adott ki a Dream Theater. A dupla DVD, Blu-ray és tripla CD formátumokban megjelenő anyagot még tavaly augusztusban Buenos Airesben rögzítette a csapat. Az anyag eredetileg még tavasszal jelent volna meg, de a bandán kívül álló dolgok miatt csak novemberben jelent meg. Az ünnepekre is gondoltak a muzsikusok, így amolyan karácsonyi ajándéknak szánva december 25-én Happy Holidays címmel egy dupla koncertválogatást tettek...
SECTIONED – magyar death Amerikából
A SECTIONED története 2005-ben kezdődött Broadstairsben (Anglia). Az alapító tag Valter Zoltán (gitár), aki külföldre való távozása előtt többek között a kazincbarcikai Frost tagja volt. Természetesen kint is egy saját zenekaron törte a fejét, ezért el is kezdett számokat írni egy, akkor még név nélküli projecthez, mely nem sokkal később a Sectioned nevet kapta. A banda valós megalakulása 2006 januárjára tehető, ez időben kezdődött el a megfelelő tagok...


















