anthrax anthems_20130225

Anthrax – Már a Cheap Trick feldolgozás is nyilvánosságra...

Anthems címmel március 22-én egy nyolc dalt tartalmazó EP-t jelentet meg a legendás Anthrax. A kiadványon a Crawl című daluk két verziója mellett hat feldolgozásnóta szerepel majd. Mivel fennállásuk során számtalan kiváló feldolgozást készítettek, így biztosak lehetünk benne, hogy mind a Rush, a Thin Lizzy, az AC/DC, a Boston, a Cheap Trick és a Journey dal átirata is közönség kedvenc lesz majd. A Boston feldolgozásban, a Smokin'-ban Fred Mandel vendégeskedik billentyűs hangszereken, aki Alice Cooperrel, a Queennel, Elton Johnnal, a Cheap...
revolution harmony 20130719

Revolution Harmony – Itt a jótékonysági dal klipje!

Tegnap debütált a Revolution Harmony névre hallgató project We Are című dalának a klipje. A projekt ötletgazdája Ray Holroyd (12 Ton Method) volt, mellette pedig  a System Of A Down frontember Serj Tankian, az ex-Emperor főnök, Ihsahn és Devin Townsend alkotják a zenekart. A We Are című dalt Nelson Mandelának, és Lucky Dube emlékének ajánlják, és világszerte a Mandela-napon (július 18-án) jelent meg, az eladásból származó bevételeket pedig teljes egészében jótékonysági...
crosses 20131015

Crosses – Egy dal a Deftones frontember projektjétől

A Deftones énekese, Chino Moreno még 2011-ben hozta létre Crosses névre hallgató projektjét. Ebben Chino gyerekkori barátja, az utóbbi években újjáéledt, majd ismét feloszlatott sacramentói alt.rocker Far gitárosa, Shaun Lopez nyújt segítséget. A Crosses eddig két EP-t adott ki, az első nagylemez pedig november 26-án jelenik meg a Sumerian gondozásában. Előzetesként már meghallgatható róla a The Epiloque című dal.
RiversOfNihil 20131024

Rivers Of Nihil – Hallgasd végig a nagylemezüket!

The Conscious Seed Of Light címmel október közepén jelent meg a 2009-ben alakult pennsylvaniai Rivers Of Nihil debütáló nagylemeze. A modern, helyenként progos death metalt játszó öttagú banda leginkább a Morbid Angel, a Gojira, a Decapitated és a Spawn Of Possession bandákat említi meg hatásként. A 2010-es, és a 2011-es EP-k után (Hierarchy, Temporality Unbound) a most megjelent első nagylemezt a Metal Blade adta ki, azonban ITT teljes egészében végighallgatható. 
entombed 20131112

Entombed – Tovább csúszik a lemez és már a...

Eredetileg idén októberben jelent volna meg a svéd Entombed új lemeze, a Back To The Front. A csapat újdonsült kiadója, a Century Media azonban előre nem látott technikai problémák miatt 2014-re tolta a kiadást. Ma már egyes hírek szerint január 21-én jelenik meg a korong, de olyan információk is napvilágra kerültek, hogy márciusig várnunk kell az új Entombed dalokra. A Back To The Front dalait a svédországi Kungälvban rögzítették,...
NashvillePussy 20131123

Nashville Pussy – Közel négy év szünet után januárban...

Közel négy év szünet után új lemezzel jelentkezik a mocskos southern rock'n'rollos Nashville Pussy. A banda 1996-ban alakult Atlantában. A zenekar ötletgazdája egy házaspár, az énekes/gitáros Blaine Cartwright és neje, a szólógitáros bestia Ruyter Suys volt. Őket egészíti ki a dobos Jeremy Thompson, illetve a nemrég csatlakozott Bonnie Buitrago basszusgitáros. Az Up The Dosage címmel január 20-án megjelenő lemez már a banda hetedik albuma lesz. A korongra tizenhárom új...
elfsong 20131106

Elfsong – Klippremier- Tengermély Király

Tavaly a Rockpanoráma című műsorunkban már vendégül láttuk a tatabányai Elfsong zenekart. A banda ötletgazdája, főnöke, kreatív agya a  Cross Borns révén is ismert, Somlói Feca. Debütáló nagylemezük A Csodák Könyve címmel a tavaly márciusban megjelent HammerWorld  magazin mellékleteként jutott el a rajongókhoz. Az album nem más, mint egy rock/metal musical, amelynek egyik érdekességét az jelentette, hogy Somlói Fecának a Delta Vision kiadónál megjelent fantasy regényére épült. Feca még márciusban küldött egy üzenetet, melyből kiderült, hogy készül...
rudan-joe 20140202

Rudán Joe – Előzetes a március elején megjelenő szólólemezről

Rudán Joe-t szerintem egyetlen rockrajongónak sem kell bemutatni. A nemrég ötvenedik életévét betöltött muzsikus – a Pokolgép, a P. Mobil és a Mobilmánia egykori frontembere − otthonosan mozog az akusztikus zene világában, valamint a rockoperák színpadán is. Ez vagyok én címmel március elején jelenik meg első szólólemeze. A lemez készítéséhez Joe azokat a barátait kérte fel, akikkel az elmúlt harminc évben valamelyik formációban már közösen zenéltek. Egy részük szerzőként,...
cherokee 20140114

Cherokee – Továbbra is keresi frontemberét a dallamrocker brigád

Amíg az elsőre 10 évet kellett várni, a második Cherokee lemez két évvel az Egy Lapra Téve után, a 2014-es nyári dupla HammerWorld Magazin extra CD mellékleteként fog eljutni több ezer rockerhez. A 2000-ben alakult zenekar klasszikus hard rock muzsikát játszik és ez a második lemez esetében sem lesz másként. A lemezen 14 dal fog szerepelni, és ahogy Kéri Zoli, a zenekar basszusgitárosa, zenekar vezetője fogalmazott: Semmi cicoma, öt ember, Rock...
metallica 20140314

Metallica – Új dalt is játszanak a hétvégén startoló...

„Working out the kinks in the new song that we'll be debuting in South America in a couple days.” Ezzel a mondattal jelezte a Matellica a banda hivatalos Facebook oldalán, hogy összeraktak egy vadiúj dalt, amit a két nap múlva Bogotában induló dél-amerikai turnén akár elő is adhatnak. Ha nem is lehetünk ott a premieren, a mai technikai vívmányoknak köszönhetően bízhatunk benne, hogy a napokban felkerül az új dal...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...