Sorrow Is A Sage – Újra dübörög a banda
A Sorrow Is a Sage 2000 augusztusában alakult meg xViktorx /bass-vocal/, xcRISx /gitár-vocal/, Balázs /dob/ tagokkal a SAGE elődje, a Skinny Skin Worms néven. 2001. októberében rögzítették az első kislemezüket The Secret of Longlife címen. Basszusgitári poszton rengeteg csere történt a zenekar életében, illetve csatlakozott a felálláshoz Márk /gitár/ illetve Attila /vocal/. 2003-ban rögzítették a Lost People c. EP-jüket. 2004-ben vonultunk ismét stúdióba, meglehetősen hosszú munka után, 2005-ben kijött...
The Taktika – Új kislemezzel tértek vissza
Ifjabb olvasóinknak talán nem mond sokat a The Taktika név, ugyanis a budapesti banda csúcsidőszaka 2001 és 2005 közé tehető. A banda hivatalos megjelenése a 2004-es Good Night White Pride válogatáslemezen volt, ahol az Epigon című daluk a Bridge To Solace, a United Side, a Choose Your Path és többek között a Nesze egyes szerzeményei mellett kapott helyet. Tavaly augusztusban aztán Benedek Albert énekes/gitáros és a basszusgitáros Szendi Csaba a The Taktika alapítói (Csaba...
Sex Action – Hat év után újra együtt a...
Hat év kellet ahhoz, hogy egyértelművé váljon, hogy a Sex Action az alapító tagoktól Sex Action és ez ettől működik. A Matyi 50. szülinapi koncertje, a márciusi Düreres buli ás a nyári Rock Partos teljes koncert az eredeti felállásban bebizonyította, hogy minden félreértést és nézeteltérést félre lehet és kell tenni, hiszen a közönség még mindig ugyan úgy várja és szereti a régi négyest. Most a nagy budapesti...
Dragonforce – Dave Mackintosh dobos 11 év után kiszállt...
Maximum Overload címmel augusztus 18-án jelenik meg a 2012. december 5-én hazánkban is járt brit Dragonforce hatodik nagylemeze. A lemez Európában a hamburgi earMUSIC kiadjó jóvoltából kerül a boltokba. A svédországi Örebróban található Fascination Street Stúdióban rögzített album producelését Jens Bogren (Opeth, Amon Amarth, Katatonia, Soilwork) végezte. A Dragonforce történetében tehát ez az első alkalom, amikor "külsős" producer segédkezik a munkálatoknál, mivel eddig a banda tagjai látták el a produceri feladatokat. A lemez egyik...
Újra Action
Action akkor: Az Action 1994-ben alakult a zenei világ bekeményedése miatt, gettó - rock műfajban (ilyen nem volt addig még). Az Összeomlás lemez nagy siker, bár a közönség átalakult. Mégis iszonyú sokakba mélyen beleég az Action formációja. 1995-ben a Terror követi a sorban az első sikerét, ez érdekesség az akkoriban réteg zenének számító műfajban, 15.000 példányban kelt el mindkét lemez. Mátyás Attila összeegyeztethetetlennek vallja életét az Action világával,...
Perihelion – Letölthető a banda első EP-je
A 2001 óta működő debreceni Neokhrome zenekarról Peter D. Maniak énekes 2007-es kilépése óta sokáig nem lehetett hallani, annak, ellenére hogy a zenekar a 2000-es évek első évtizedében számottevő tagja volt a honi extrém metál színtérnek. A banda még Neochrome néven death/black metal műfajban tevékenykedett, az apró névváltoztatás után pedig átállt a némileg alternatívabb black metal vonalra. Ezt bizonyítja a tavaly év végén megjelent Perihelion című nagylemezük is, amelynek a Stellar Outcast című dalára klipet is készítettek....
Witchcraft – Új kazetta kiadványokkal jelentkezett hazánk kultikus black...
Május 17-én három kazetta kiadvánnyal jelentkezett a hazai black metal undergroundban kultikus csapatnak számító, 1996-ban alakult Witchcraft. Az idén 18 éves horda első kaziján egy új anyag, a Fekete és hideg EP, valamint a korábban megjelent, de eddig csak bakeliten beszerezhető 2007-es Mortuus EP nótái hallhatók. A másik két kazettán a banda első, 2006-os Years of Blood valamint második, 2008-as Under the Crust című albumának hanganyaga található, új borítóképpel és három-három...
Burzum – Nyáron filmzenével jelentkezik Vikernes!
Sől austan, Mâni vestan címmel valamikor nyáron jelenik meg az új Burzum lemez, amelyen ezúttal kifejezetten instrumentális elektronikus dalok szerepelnek majd. Ez az 58 perces korong valójában a frontember, Varg Vikernes és a felesége, Marie Cachet által forgatott ForeBears (Ősök) című experimentális film betétdalait tartalmazza. A film a napokban jelent meg DVD-n és a neandervölgyiekkel kapcsolatos kutatásokról szól, valamint a prehistorikus idők rituáléiról, illetve azoknak a modern szokásokra gyakorolt hatásairól....
Alcohol – Új dobos a csapatban A Crossholderből és...
Szentpéteri Viktor lett az Alcohol zenekar új dobosa. Viktort a Crossholder zenekarból ismerheti a nagyérdemű, de turnézott Tim Ripper Owens-el is. A tehetséges, fiatal dobos jól megállta a helyét a nemzetközi porondon is, és mostantól hivatalosan is az Alcohol zenekar tagja. Az Alcohol frontember Csövit és Viktort kérdeztük a részletekről. Csövi Hogyan esett a választásod Viktorra? Viktort Güzü által ismertem meg, a Crossholder zenekar tagja volt. Tudtam,...
Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok
Bár Katona (Főnök) László kapcsán elsősorban mindenkinek az Akela zenekar ugrik be, itt az ideje hogy megtanuljuk a "Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok" nevet is. A KAFeBar egy speciális tribute zenekar melynek műsorán a '70/80-es évek legismertebb rockzenekarainak (Piramis, Beatrice, Bizottság, Hobó BB. és P.Mobil) dalai szerepelnek, metálosabb adaptációban. .. A zenéjükre nem csupán a húzós és fogós gitártémák jellemzőek, de jelentős szerepet kap a dalokba profi...


















