Március 1-én ismét Budapesten hallható a 2010-ben 30 éves New Model Army. A zenekar tavaly megjelent albumával járja végig Európát, s a budapesti állomásra keresve sem lehetett volna jobb vendéget hívni koncertjükre, mint a Sex Action és az F.O. System hősét, Mátyás Attilát, aki ezúttal saját zenekarával játszik majd Justin Sullivanék előtt az A38 hajón.
30 éve működik a New Model Army.. talán ez a tekintélyt parancsoló életmű és a frontember, Justin Sullivan személyének állandósága, stabilitása is magyarázza azt, hogy hogyan lehetett 2009-ben egy lemezt Today Is A Good Day címen kiadni – hiszen ez az év gazdasági és más szempontokból sem tartozik majd az emberiség történetének nyugodt, harmonikus esztendői közé.

Persze az életmű és az idő a tagokon is nyomot hagy. Akik ott voltak az együttes legutóbbi, teltházas koncertjén a Ráday Klubban, vagy hallották Justin önálló műsorát 2009-ben a Mátrában, a telihold alatt, azok megtapasztalhatták, hogy a lendület és a régi nóták ösztönössége mit sem változott, de a zenészek világlátása már annál inkább. Justin például ma már nem félti a Földet a környezetszennyezéstől, sőt az emberiségért sem aggódik, hiszen ahogy elmondta: „Nagyon okos majmok vagyunk, de a Föld még akkor is létezni fog, amikor mi már régen eltűntünk. Nagyon intelligensnek hisszük magunkat, de mindannak, amit életünkben teszünk, kb. 1%-át tesszük gondolkodva. A maradék 99%-ban ösztönből cselekszünk. Azt tesszük, amit tanultunk, ami elvárnak tőlünk. Ha egy mai gyereket betennénk egy ősember barlangjába, őslény lenne, ha egy ősember gyerekét odaültetnéd a mai korban egy számítógép elé, megtanulná használni. Ugyanazok vagyunk, nem változtunk.” (Az interjú teljes egészében itt olvasható: http://www.rockinform.hu/justin-sullivan-nagyon-okos-majmok-vagyunk-302.html)
A március 1-ei budapesti koncert a Today Is A Good Day lemezt bemutató turné része, és a hazai vendég az az előadó lesz, akinek életpályája, munkássága sok hasonlóságot mutat Sullivanével. Sőt, Mátyás Attila és Justin nem is most találkoznak először, hiszen – ahogy az F.O.System mypsace oldalán látható fotó is tanúsítja – már a rendszerváltás előtt is összefutottak az NMA öltözőjében, és ezt a találkozót 2008-ben is megismételték a Ráday Klubban, majd 2009-ben a már említett mátrai Fekete Zaj Fesztiválon. Most újra megoszthatják a backstage-et, a közönség pedig a Mátyás Attila Band lemezbemutató műsorát is meghallgathatja a New Model Army előtt. A MAB legújabb, egyelőre cím nélküli albuma márciusban jelenik meg az Alexandra kiadó gondozásában, az előző, Mélyen című lemezt pedig ingyenesen letöltheti minden érdeklődő a http://www.reverb.hu/matyasattila oldalról. A koncertre jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.





