Csak maroknyi olyan zenész van a világon, akit csupán a keresztnevéről ismerünk. Ott van Cher, Madonna és Lemmy. Lemmy Kilmister nem sok más közös vonást mutathat fel a másik két említett művésszel. Kilmister, hivatalos keresztnevén Ian, történetesen headbanger ikon, akit – attól függően, hogy éppen kivel beszélsz – a punk vagy a metal keresztapjaként aposztrofálnak és akit mindkét tábor szeretne a maga oldalán tudni.
Számos neves zenész fényezi Lemmyt intenzíven az életéről készített “Lemmy” című dokumentumfilmben. (Lemmy: 49% anyaszomorító, 51% kurafi – világpremier: 2010. március 12., Austin, Texas állam, South By Southwest Film- és Zenei Fesztivál.) A film amolyan rock ki-kicsodát vonultat fel, akik mind kalapot emelnek Lemmy előtt. Olyan, egymástól talán távol álló figurák zengik a Motörhead erőteljes énekes-basszusgitárosának dicséretét, mint Ozzy Osbourne, Peter Hook (New Order), James Hetfield, Jarvis Cocker, Dave Grohl vagy Slash. Grohl „A világ legrosszabb anyaszomorítójának” nevezi Lemmyt a filmben, majd így folytatja: „Amikor látod és hallod őt, hihetetlen emberi kapcsolat alakul ki. Ez kéne, hogy legyen a rock n’ roll, máskülönben inkább játssz valami videojátékot.” A 65 éves Lemmynek nem szállt a fejébe a dicsőség.“Nem kell mindent elhinni,” mondta. “Ha beveszed ezt a sok szart, akkor totál hülye vagy. Nem vagyok emberfeletti.”
Nos, a Maxim magazin szerint azért közel jár hozzá. A magazin “Élő szexlegendák” listáján Lemmy az előkelő nyolcadik helyet foglalja el, miután azt tartja a fáma, hogy több mint 1200 nővel bújt ágyba.
“Csak próbálok szórakozni,” mondja Lemmy. “Tényleg, az egész csak arról szól, hogy jól érezzem magam.”
Néhány évvel ezelőtt Lemmy Bill Maher “Politically Incorrect” című műsorában vendégeskedett. Egyszer csak eltűnt a színről.
“Valaki feltett valami idióta kérdést,” mondja az esetről Lemmy. “Emlékszem, hogy nagyon unatkoztam, úgyhogy kimentem és elszívtam egy jointot.”
Lemmy sok mindent megtehet, amit más rocker nem. Még a Beavis és Butthead vitriolos nyelvű készítőit is lenyűgözte. Miután Lemmy feltűnt egy Ramones videoban, Butthead így szól: “Ő Lemmy. Ő abba a videóba sétál be, amelyikbe akar.” Erre Beavis egy elragadtatott “Lemmy rulez” felkiáltással válaszol.
“Jól esik a tisztelet ilyen megnyilvánulása, de akkor is csak a zene számít,” mondja Lemmy. “Zenész vagyok, nem pedig személyiség.”
A Motörhead számára két szó összegzi a zenei élményt: hangos és gyors. Soha nem jellemezte túl sok finomkodás a csapatot, amit 1975-ben alapítottak, miután Lemmyt eltanácsolták a brit prog-rock Hawkwindtől. A Motörhead a metal erőteljességét a punk rock sebességével kombinálta.
„Ez teljesen természetes volt számomra. Más volt az egész, mint a Hawkwind. Sokkal jobb elképzelés volt, ezért is maradhatott fenn ennyi éven át.”
Hiba lenne azt gondolni, hogy a Motörhead (Phil Campbell gitárossal és Mikkey Dee dobossal soraiban) szimplán csak az amerikai Ramones brit verziója. Van valami változatosság a Lemmy és bandája által közvetített energia vulgáris megnyilvánulásában. Az 1983-ban megjelent “Another Perfect Day” talán a legrémisztőbb Motörhead album. Az “1916”, mely 1993-ban jött ki, a zenekar legszellemesebb szövegeit tartalmazza, és ugye, ott van szintén 1993-ból a “Bastards”, melyet jó adag hajthatatlan thrash-rock-kal tűzdeltek teli.
“A Motörhead rendelkezik egy bizonyos egyéni stílussal. Mégis, albumról albumra vannak különbségek. Minden egyes dal megállja a helyét önmagában is. De a lényeg, hogy mindannyian minden egyes dalban benne vagyunk. Annyi energiát fektetünk beléjük, amennyit csak tudunk.”
Ez nem csupán a stúdiózásra vagy a színpadi jelenlétre igaz. A delejes Kilmister maximális erőbedobással művel mindent, legyen az koncertezés vagy bulizás. Nem csoda, hogy igencsak unja ezt a rockot (is) uraló politikailag korrekt időszakot.
“Megőrjít ennek az időszaknak a nyájassága. Hátra mész a backstage-be és mit találsz? Húsz üveg ásványvizet meg egy csomag mogyorót. Na, mi a hiba ezzel a rohadt képpel? Manapság minden annyira egészséges, hogy az rettenetes. Nem is értem.”
Ugyanígy nem érti napjaink rock és pop sztárjait sem Lemmy, aki azt állítja, hogy a heroin és a morfium kivételével minden drogot kipróbált.
“Mi a fene van ezzel a John Mayerrel? Valaki magyarázza már el őt nekem. Pont, mint Justin Bieber… Ezek mind tök unalmas figurák. Olyan rohadtul komolyak. Engem nem érdekelnek ilyen unalmas emberek. Ciki, hogy ilyen alakok népszerű előadók lehetnek.”
A hip-hop élvezetéről pedig már ne is kérdezzük a megrögzött rockert…
“Mit élvezzek rajta, ha egyszer az nem zene? Semmi kreativitás nincs abban, hogy rárappelsz egy, valaki más által megírt zenére. Például lenyúlják John Bonham dobolását. Én ezt nem nevezem zenének. Azt gondolhatnánk, hogy ezek a rapperek előállnak a saját hangjukkal, még ha valami kezdetleges lenne is az, de képtelenek rá. Szomorú.”
Kilmister és mindenkitől független bandája még mindig hozza a saját hangját. Legújabb, 2010 decemberében megjelent “The World Is Yours” című lemezük tele van mániákus, rémisztő metallal.
“Számunkra még mindig nagyon jó időtöltés a zeneírás. Amíg élvezzük, amit csinálunk és az embereknek is tetszik, nincs okunk abbahagyni.”
Forrás: Ed Condran, Atlantic City Weekly
Fordította: Shady
