Az Epica még tavaly, egész pontosan március 23-án egy nagyszabású eindhoveni koncerttel ünnepelte meg 10. születésnapját. Ennek a Retrospect elnevezésű előadásnak a felvételét még az év novemberében ki is adták. A Retrospect – 10th Anniversary című anyag 2DVD + 3CD, illetve 2Blu-ray + 3CD formátumokban jelent meg. Magyar vonatkozása is van a kiadványnak, ugyanis ezen a koncerten a kibővített Reményi Ede Kamarazenekar, valamint a Miskolci Nemzeti Színház kórusa lépett fel az Epicával, akikkel már a 2008-as Miskolci Operafesztiválon is együtt zenéltek. Ami pedig a banda további jövőjét illeti: ugyebár Simone Simons énekesnőnek és Oliver Palotainak (Kamelot, Sons Of Season) megszületett az első gyermeke, így eddig rövid szünetet tartottak.

A rövid pihenő után Joost Van Den Brook producer (ex-After Forever és Ayreon billentyűs) közreműködésével nekiláttak az új nagylemeznek. Az új Epica korong, szám szerint a hetedik, The Quantum Enigma címmel május 5-én jelenik majd meg. Az új album élő premierje április 30-án lesz a hollandiai Tilburgban.