Eredetileg tavaly októberben jelent volna meg a svéd Entombed A.D. új lemeze, a Back To The Front. A csapat újdonsült kiadója, a Century Media azonban előre nem látott technikai problémák miatt idén augusztusra tolta a kiadást. A Back To The Front dalait a svédországi Kungälvban rögzítették, abban a Bohus stúdióban, ahol többek között a a Europe is dolgozott korábban, a producer pedig Robert Laghi volt (In Flames, Hardcore Superstar stb.) A lemez borítóját (képünkön) a lengyel Zbigniew Bielak készítette, aki készített már borítókat a Vadernek és a Watainnek is.
Az Entombed legutóbbi stúdióalbuma még 2007-ben jött ki Serpent Saints – The Ten Amendments címmel. A banda jelenlegi felállásában L.G. Petrov énekes mellett Nico Elgstrand, a korábbi basszer gitározik, Victor Brand felel a basszusgitárért, a dobos pedig a 2006-ban leigazolt Olle Dahlstedt. A Pandemic Rage című dalhoz időközben klip is készült, ez lentebb már megtekinthető. A lemez megjelenését követően ősszel turnéra indul az Entombed A.D., a turné szerencsére október 12-én Budapestet is eléri, a koncert a Dürer Kertben lesz. A zenekar turnétársa egy másik svéd death metal legenda lesz, a Grave, de a budapesti koncerten további bandák fellépése is várható.
Entombed A.D. – Back To The Front
(Augusztus 05) – Century Media)
01. Kill To Live
02. Bedlam Attack
03. Pandemic Rage
04. Second To None
05. Bait And Bleed
06. Waiting For Death
07. Eternal Woe
08. Digitus Medius
09. Vulture And The Traitor
10. The Underminer
11. Soldier Of No Fortune
—-
12. Gospel Of The Horns (limitált mediabook verziós bónuszdal)





