Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el szerkesztőségünkbe bemutatkozó hírlevelét. Ezt tette a túrkevei Dream Combination is. A 2009-ben alakult banda folyamatosan írja az új dalokat, de emellett a koncertekről sem feledkeznek meg:
„Mi vagyunk a Dream Combination zenekar Túrkevéről. 2009-ben alakultunk, de akkor még csak hobbi szinten foglalkoztunk a zenekarral . Ez alatt az idő alatt több tagcsere is történt, de most 2012-ben rákapcsoltunk a dolgokra és beindítottuk a zenekari Rock n Roll járatot. Stílusunkat tekintve dallamos zúzós metálos.
Zenei repertoárunkat tekintve játszunk feldolgozásokat és saját számokat is. Feldogozások közül első sorban a 80-as évek klasszikusai szerepelnek. Europe, Guns n Roses, Roxette, Scorpions, stb.
Saját számaink több dologról is szólnak: A küzdés, akarat, szerelem, Bulik! Tehát röviden minden ami szerint élünk. Az első saját számunk januárban jelent meg Sodor a szél címel amit a közösségi oldalakon és a videó megosztó portálokon meg is találhattok.
Az ország különböző pontjain vannak fellépéseink, pozitiv visszajelzésekkel.
Lételemünk a zene ezért vagyunk a szinpadon és reméljük ha láttok minket elnyerjük a tetszéseteket.
Zeneileg próbáljuk kihozni magunkból a maximumot de nem szeretjük a matekozást.
Úgyhogy Rock n Roll!”
Dream Combination a Facebookon





