Maximum Overload címmel augusztus 18-án jelenik meg a 2012. december 5-én hazánkban is járt brit Dragonforce hatodik nagylemeze. A lemez Európában a hamburgi earMUSIC kiadjó jóvoltából kerül a boltokba. A svédországi Örebróban található Fascination Street Stúdióban rögzített album producelését Jens Bogren (Opeth, Amon Amarth, Katatonia, Soilwork) végezte. A Dragonforce történetében tehát ez az első alkalom, amikor “külsős” producer segédkezik a munkálatoknál, mivel eddig a banda tagjai látták el a produceri feladatokat. A lemez egyik zenei érdekessége a Trivium főnök Matt Heafy vendégszereplése több dalban, illetve egy feldolgozás is kerül majd a saját szerzemények közé Johnny Cash Ring Of Fire-jének átértelmezése révén. A hagyományos CD verzió mellett lesz majd a lemeznek egy limitált változata, 5 bónuszdallal és DVD-vel. A Defenders című dal (melyben a Trivium frontembere, Matt Heafy is vendégeskedik) demóverziója már felkerült a világhálóra:
Dragonforce – Augusztusban jelenik meg az új album
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




