Hogy jutott eszedbe a dal elé „bevágni” a Kis kece lányomat?
Atka: Ez amolyan improvizatív dolog.
Tehát akkor jutott eszedbe, vagy ez előre be volt tervezve?
Atka: Nem, ez konkrétan eszembe jutott otthon. Fel szoktam építeni egy sablont, de ettől még nem teljesen kötött a rend, hanem menet közben jönnek olyan dolgok, amik ott helyben vannak kitalálva.
Ez az, amiről az interjú alatt is beszéltünk, hogy az improvizációkkal mennyire tudjátok meglepni akár egymást is.
Atka: Így igaz, így igaz!
Olivér! Mikor kerültél Te a bandába?
Olivér: Tavaly márciusban.
És mióta gitározol?
Olivér: A gyorstalpaló Deep Purple tanfolyamot akkor kezdtem el, amikor beléptem. A történet nem is olyan hosszú és bonyolult, mint hiszitek. Kilenc éves voltam, amikor anyám beíratott klasszikus gitárra, de azt hamar abbahagytam, mert nem kedveltem, és nem is voltam motivált. Az utolsó órámra úgy mentem, hogy berugdostam a gitárt, mert a focipályáról mentem. Utána letettem a gitárt. Aztán pár év múlva megjelent a Metallica-nak a Master of Puppets című száma, és amikor azt meghallottam – 13 évesen – akkor elkezdtem könyörögni egy elektromos gitárért, megkaptam, és azon kezdtem el gitározni.
Hogy tetszett a mai közönség?
Atka: Nekem nagyon tetszett, nagyon jól éreztem magam.
Sonka: Csinosak voltak! (nevet) Komolyabban: Itt a Crazyben mindig nagyon jó, mert sok az ismerős arc, családias a hangulat, és nagy öröm, mert azt tapasztaljuk, hogy mindig jönnek új emberek…
Atka: Különösen ha az Ismerős Arcok lép fel, akkor van sok ismerős arc (nevet).
Sonka: A lényeg az, hogy tényleg családias, klubhangulat, és általában remek a közönség, még sosem láttam punnyadt hangulatot itt. Olyan a közönség, hogy felspannolja az embert.
Hogyhogy a bemutató dobszóló, és bemutató billentyűszóló mellett elmaradt a bemutató gitárszóló?
Olivér: Most nem volt olyan nóta, amibe belepasszolt volna egy ilyen. De azért egy két szólóbetét elhangzott. Van a You fool no one című dal, amit a ’72 California Jam féle verzióban szoktunk nyomni, abban van egy improvizatív gitárszóló.
Atka: Itt mondjuk a Lazy-ben volt most.
A csapatban a legfiatalabbként nincs Rajtad valamilyen nyomás, hogy megfelelj a többieknek?
Olivér: Szerintem mindenképpen van, de nem azért, mert a legfiatalabb vagyok, hanem mert ők mégiscsak régebb óta zenélnek, úgyhogy inkább a zenésztársaimnak próbálok megfelelni.
Sonka: Amit Olivér mond hogy nem nehezedik-e rá nyomás… Hát… Olivér jött a zenekarba, és utána én éreztem azt, hogy rám nehezedik nyomás, mert nem könnyű a fiatalabbal lépést tartani. Már nem azért, hogy szembedícsérjem, vagy fényezzem, – pedig de – egy nagyon-nagyon képzett, jó belső világgal, muzikalitással rendelkező Barátom. Nagyon jó improvizációs készséggel, satöbbi, satöbbi… Van köztünk több, mint 10 év, – én ’77-es vagyok, ő ’88-as – és rám jött szó szerint a nyomás, hogy „Hoppá! Itt van egy 10 évvel fiatalabb Kolléga Úr, aki körülbelül nyolcszor akkora technikával bír, mint én, és…
Olivér: (zavarban) Hagyjuk!
Legyetek olyan kedvesek kicsit beharangozni a 12-ét. Mi is lesz akkor pontosan?
Atka: Óriási nagy buli lesz. Ez a saját berkeinken belül szervezett bulikon belül talán a legnagyobb. Mondjuk nyilván a Jon Lord koncerteket nem lehet hozzámérni, de a KlubBuli sorozatunkban mindenképpen egy abszolút kiemelkedő valami lesz. Több szempontból is különleges a dolog, egyrészt egy kollega tribute band-del fogunk együtt muzsikálni, amit például azért sem csinálhattunk eddig, mert nincs is rajtunk kívül még egy olyan magyar Deep Purple Tribute Band, aki kimondottan csak Deep Purple-t játszik, viszont ez a csapat nem is magyar. Egy ír származású, Németországban élő énekes vezeti a társulatot, a többi tag pedig osztrák. Ők szépen összegyűlnek valahol Európában, és ideautóznak hozzánk muzsikálni. Ez egy két napos kis hétvégi túra, pénteken Kapuváron kezdünk, egy baráti klubban, ahová évek óta járunk, a Shop Stop. Nagyon király hely, nagyon jó fej a főnök. Aztán szombaton vonulunk át ide a Crazy-be, megismételni a mókát. A címe a dolognak The Deep Purple History, ez arra utal, hogy a ’68-as kezdetektől napjainkig totálisan áttekintjük az egész életművet, nagyjából kronológikusan. Az is egy különleges dolog, hogy a megszűnés és újraalakulás közötti nyolc évet, – amikor a tagok ilyenekkel foglalkoztak, hogy Rainbow, Whitesnake, ilyesmik – is egy kicsit beletesszük a programba, hogy teljes legyen a történet, meg persze ilyen nyalánkságok, hogy a két zenekar egymással fog jammelni, a két szólamú éneklés dologban a Robby Walsh-ra számítok. Érdekessége a dolognak, hogy ők a Deep Purple kései időszakára koncentrálnak, ami azért frenetikus, mert a gitárosuk eszméletlenül hozza a mostani gitáros, Steve Morse fenomenális játékát. Az a terv, hogy mi kezdünk a korai időszakkal, ők fognak koncentrálni a későbbi, Steve Morse-os időszakra, de közben csereberék, és végig össznépi nagy jammelések, beugrunk néha majd egymáshoz… Tehát inkább egy ilyen kötetlen muzsikálást szeretnénk, mint olyat, hogy egy zenekar, még egy zenekar. Ja! És jópofaság, hogy ők pedig a Deep Purple dobosának, Ian Paice-nek a kísérőzenekara. Így is hirdetjük a dolgot, hogy Jon Lord kísérőzenekara és Ian Paice kísérőzenekara. Én egy ilyen hülyeségre is gondoltam, hoyg Kelet Deep Purple Tribute zenekara és Nyugat Deep Purple Tibute zenekara Összefog, de végül is ez két oldalra állítaná az embereket, ami nem jó. Körülbelül ez a projekt december 11-12-ére. Cserébe pedig majd kint Németországban lesz egy hasonló két napos őrület a srácokkal. Hogy merre azt még nem tudjuk, Robby úgy tudom, Frankfurt környéki, de ők egész Németországban, sőt, egész Európában sokat mozognak. Úgy is hirdetik magukat, mint a legtöbbet nemzetközileg turnézó Deep Purple Tribute.
Sonka: Hollandiában, Angliában, szinte mindenhol játszanak. Úgyhogy ez egy ilyen kis duplakanyaros cucc lesz.
Külföldön merrefelé szoktatok játszani egyébként?
A kezdeti időkben kelet felé indultunk, Szlovákia, Erdély – most is szerveződik valami buli a Thunder Rock Klubba – , azután nyugaton leginkább Ausztria, Németország. Erdély például felejthetetlen volt. Nagyon remek színpad, ezer ember… Az elég durva volt, mert ugye elég rendesen benne van a mai Románia területén, és mégis mindenki magyar volt a közönségben. Akárhova mentél, mindenhol magyarul szóltak hozzánk, hátborzongató élmény volt.
Roland barátunk hogy került fel ma este Veletek a színpadra?
Atka: Nekünk már volt egy közös fellépésünk valamikor, az interjú alatt említette is, mint koncertbeszámoló, amikor Jon Lorddal turnéztunk. Szentpétervár, Jekatyerinburg, Moszkva. Mondta, hogy nagyon szereti a Deep Purple-t, és szeretne velem egy ilyen kétszólamú bulit énekelni, én meg mondtam, hogy oké. Aranyos volt a megkeresés, hogy „Jó volt a múltkori, de egy kedves ismerőse pont nem látta azt a produkciót, és meg lehetne-e ismételni?” Mondtam, hogy miért ne? És teljesen jó volt, nagyon élveztem!
Szerinted szóba jöhet a Jesterday-jel, vagy Rolanddal közös projekt, közös fellépés, vagy vendégszereplések, mint például a mai?
Atka: Igen. Ő most egy visszahívást eszközölt ugye a színpadon, mindenkit meglepve, a közönséget is, és minket is, mondván, hogy lesz a Jesterday-nek valamikor koncertje, és szeretné, ha azon én is ott lennék, én pedig akkor pont ráérek.
A másik Deep Purple Tribute Band-del nagyon nagy mázli, hogy nincsenek rivalizálós gondolatok, hanem együttműködésben próbáljátok élvezni, és játszani a zenét. Még véletlenül sem fordult elő ilyesmi?
Atka: Azért nem, mert alapvetően más területeken mozgunk. Egyedül Németország lehetne közös terület, ahol vagy négyszer turnézott egyébként a Cry Free, és még most is szerveződnek oda ugye bulik. De ott nagyon nehéz dolgunk van, ugyanis a Robbyék már nem sokat árthatnak az ottani helyzetnek, mert alapból vagy 10 Deep Purple Tribute van. Döbbenetes. És akár hányszor próbálkozunk náluk, „Hát minek hívjunk Ungarische Tribute Bandet, amikor itt a hazai?” Mondjuk sok esetben én azért vitatkoztam volna velünk, mert lehet, hogy van az a 10, de abból mondjuk kettő a minőségi. Már ha a Robbyékat egyáltalán lehet venni németnek, mert ugye ő ír, a többiek osztrákok.
Tehát ők is megkapják az anyazenekartól ugyanazt az elismerést, mint Ti. A többi, Németországban fürtökben növő Deep Purple Tribute-okról tudtok valamit? Azokat elismeri ennyire az anyazenekar?
Atka: Kapcsolatban állunk a másik színvonalas csapattal, ők a Demon’s Eye, akiknek például a billentyűse magyar származású. Majdnem eldobtam az agyam, amikor kaptam a levelet, hoyg „Sziasztok, Cry Free!” Nézem a feladót, Andreas König. Én meg néztem, hog yvalamit összekeverek? Körülbelül az ötödik sorban írta, hogy amúgy Magyarországról vándoroltunk ki így, meg úgy, és bocsánat, kicsit töröm a magyart. Mindezt full-extrás, hibátlan magyarsággal. De a gitárossal is levelezünk. Ők nem rég léptek fel egyébként, szintén Jon Lorddal, tehát azt mondom, hogy ők, és Robbyék, akik színvonalasak. Evvel persze nem azt akarom mondani, hogy a többi az gagyi, de azért lett volna kedvem veszekedni a klubokkal a „Van itt német, minek a magyar?”-témában.
Mi a véleményetek a többi magyar Tribute bandáról, úgy általánosságban?
Atka: Egyre több nagyon jó van! Gyakorlatilag mi a Kiss Foreverrel, és az Iron Majdnemmel indultunk egy időben, de konkrétan. A Kiss Forever két hónappal korábban alapult, az Iron Majdnem két hónappal később. Úgyhogy mi hármunkat tartom gyakorlatilag az „Ős-csapatnak”, az úttörőknek. De itt van például a Hollywood Rose, ők fiatalabbak, de félelmetesen jók.
Csak Tribute-ban vagytok otthon, vagy van saját dalotok is?
Atka: A legelső felállásnak voltak saját dalai is, még a legelején, ’96-ban. Azok amolyan light-os dalok voltak, tehát nem olyan, mint a mostani dinamikus Deep Purple, ez az egyik, amiért nincs, a másik pedig – én írtam a számokat, tehát nyugodtan nyilatkozhatok – nem érte el ezt a szintet, amit ebben a műfajban elértünk. Mondjuk hogy őszinte legyek, elég kevesen vannak azok, akik hogy úgy mondjam, Deep Purple magasságokban legyenek. De érezhető volt, hogy Highway Star – saját dal, Child in time – saját dal… Ha érted, mire gondolok.
Új album várható? Akár sajátzenés, akár Tribute?
Atka: Gyakorlatilag van négy lemezünk, és három DVD-nk. Ezen kívül a rajongók nyaggatnak minket ezzel, de… Érdekes kérdés ez, mert egyrészt van létjogosultsága, alapból meg nincs. Értsd: Minek legyen Cry Free CD, amikor van Deep Purple? Bemegyek a lemezboltba, a D-betűhöz megyek, ha Purple-t akarok. Szekeres Tamás, – aki nagyon jó barátunk – mondta egyszer, hogy miért mondom én ezt? Van számos szimfonikus darab számos zenekarral, és lehet, hogy megveszed azért, mert a karmestert szereted. Miért ne lehetne ez rockban? Ezzel meggyőzött minket, hogy van ennek abszolút létjogosultsága, ezért is készültek az eddigi CD-k, DVD-k, és ha jól tudom, a magyar Tribute Szférában, – hogy ilyen hülye szót mondjak – nekünk van messze a legtöbb. De igazából a Tribute a koncertezésről szól, úgyhogy egy idő után úgy döntöttünk, hogy jó, király, meg minden, de nem kell ennek túlértékelni a jelentőségét, tehát nekünk nem lehet a lemezkiadás, meg a DVD-kiadás a lényegünk.
Mi lesz december 12-e után legközelebb?
Atka: Még előtte 9-én lesz egy várpalotai buli, ahová felmerült a Made in Japan program, – amit ugye a Wigwamban teljes egészében leadtunk, – egész nagy mértékben jelenléte, aztán januárban újra Crazy, és februárban lehet, hogy összejön egy nagyon különleges buli, még az is lehet, hogy egy Deep Purple taggal, de ezt még babonából nem áruljuk el.
Mondanátok fejenként öt olyan zenekart, akit szerettek a Purple-ön kívül?
Sonka: Journey, Toto, Lynard Skynard, Bob Sieger, Alma Zenekar. (nevet, Atka gyerekdalokat énekelget a háttérben … :D) Meg van nagyon sok szólóelőadó is. Meg rengeteg klasszikus zene.
Atka: Ebből a témából korai Whitesnake, az nagyon, Glenn Hughes, Dave Coverdale, imádom a csávó összes szólóanyagát, de végülis ez a Purple-höz kapcsolódik. Nem Purple-ös cuccok… Mit szeretek nagyon? Hmmm.. Sok mindent ám! Szeretem, vagy szerettem régebben a Red Hot Chilli Pepperst, a Rage Against The Machine-t, és emiatt az Audioslave-t is, de még akár Bob Marley-t is mondhatnám.
Olivér: Nagyon szeretem a Jimi Hendrixet, Dave Matthews Band még nagyon nagy kedvencem, A Saxon mindenképpen, volt egy European Monkey nevű zenekar, annak nagyon nagy rajongója voltam, és a Boom Boom nevű zenekar, Tátrai Tiborral, Borlai Gergővel, Jamie Winchesterrel, Mohai Tamással, Szappanos Gergővel.
Sonka: Én még annyit fűznék hozzá, hogy ugye az Alma Zenekar az műsoron kívüli volt…
Atka: Csak nem megvan az ötödik? (nevet)
Sonka: De, de. Előadóművészekben is meg zenekarokban is gondolkodtam. Ott van például Phil Collins, aki egy nagyon profi ember, és Tommy Emmanuel, aki akusztikus gitáron szinte verhetetlen. Zongoristák közül Michell Camillo, Cserháti Zsuzsa,
Köszönjük szépen a beszélgetést, találkozunk legközelebb!
Kórus: Mi is köszönjük, sziasztok!
