A négy éve Franciaországban élő Burzum frontember, Varg Vikernest és feleségét, Marie Cachet-t 2013. július 16-án reggel őrizetbe vették. A hatóság gyanúja szerint Varg “nagyszabású terrorista cselekményt” tervezett és mindezt arra alapozták, hogy szerintük Vikernes rasszista, idegengyűlölő és antiszemita kommenteket rakott fel a netre. A vádat alátámasztotta, hogy a házaspár lakhelyén öt lőfegyvert találtak, melyek közül négyet Marie Cachet – aki egy lövészklub tagja – nemrég vásárolt. Az AFP nevű hírügynökség szerint Vikernes már sok éve rendőrségi megfigyelés alatt áll, de a tényleges nyomozás csak akkor indult, amikor a felesége megvásárolta a fegyvereket.

A francia belügyminiszter, Manuel Valls szerint Varg közeli kapcsolatban áll a neonáci mozgalommal és potenciális veszélyt jelent a társadalomra, mindez a netes beírásaiból is látszik. Az esettel kapcsolatban Vikernes korábbi védőügyvédje, John Christian Elden szerint a zenész már jó pár éve hangoztatja szélsőséges nézeteit a fajok keveredésével kapcsolatban, és mindez a régi északi tanításokon alapszik. Az ügyvéd szerint az akció részben annak köszönhető, hogy Varg egyike volt annak az 530 személynek, akinek a norvég tömeggyilkos Anders Breivik eljuttatta a manifesztumát. Ehhez járult még a szélsőséges vélemény nyilvánítás, valamint a feleség fegyvervásárlása.
“Vikernes nem tervezett terrortámadásokat – mondta a hírhedt norvég zenész francia ügyvédje, Julien Freyssinet az Afterpostennek. – A fegyvereket időtöltés céljából és az életfilozófiájuk miatt vásárolták. Vikernes csupán békében akar élni a családjával.”
Az ügyvéd azt is hozzátette, hogy a házkutatás során talált fegyvereket abszolút legális módon vásárolták.
2013. július 18-án hét óra körül a Burzum főnök Varg Vikernest és francia feleségét, a 25 éves Marie Cachet-t is szabadon bocsátotta a francia hatóság, így aztán a frontembert már semmi sem tántoríthatta el attól, hogy újabb Burzum nagylemezt szabadítson a világra. The Ways Of Yore címmel június 2-án jelent meg a Burzum 12. albuma, ami jellegében hasonló lVikernes korábbi ambient anyagaihoz, de stílusában és az éneket tekintve ugyanakkor különbözik is tőlük. Természetesen az európai kultusz lesz a koncepció középpontjában: az őseink múltjának feltérképezése és saját evolúciónk megmagyarázása a fő csapásirány. Vikernes szerint albuma első lépés valami új, egyben ősi dolog felé, és megpróbálja a hallgatóját elkalauzolni a hajdan volt utakra, hogy érezzék a múltat. A The Ways Of Yore című új Burzum lemez már teljes egészében meghallgatható:

Burzum – The Ways Of Yore
(június 2. – Byelobog Productions)

01. God From The Machine
02. The Portal
03. Heill Odinn
04. Lady In The Lake
05. The Coming Of Ettins
06. The Reckoning Of Man
07. Heil Freyja
08. The Ways Of Yore
09. Ek Fellr (I Am Falling)
10. Hall Of The Fallen
11. Autumn Leaves
12. Emptiness
13. To Hel And Back Again