Március 21-én Gravitas címmel jelenik meg a brit Asia új stúdióalbuma. Mivel Steve Howe még tavaly januárban bejelentette, hogy kiszáll, így az új Asia album munkálataiban sem vett részt. Így ezen a lemezen mutatkozik majd be Sam Coulson gitáros, aki tavaly Paul Gilbert (Mr. Big) ajánlása nyomán lett az Asia tagja. Sam csatlakozásában az a legérdekesebb, hogy a gitáros 1987-es születésű, tehát még meg sem született, amikor a csapat első hatalmas sikereit aratta a Heat Of The Moment dallal 1982-ben. Az új album két fő dalszerzője, producere John Wetton (King Crimson, UK, Uriah Heep stb.) és Geoff Downes billentyűs (Yes) volt, a dobok mögött pedig Carl Palmer foglalt helyet. John Wetton szerint az anyag színtiszta, hamisítatlan Asia muzsikát rejt majd, ám új színekkel. Kíváncsian várjuk, mindenesetre az album első hivatalos videóklipje – a Valkyrie dalhoz – már el is készült:
Asia – Klippremier – Valkyrie
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




