Men Of Honor címmel február 24-én (Észak-Amerikában már 18-tól kapható lesz) jelenik meg az Adrenaline Mob második nagylemeze. A bandának újra teljes a felállása. Mike Portnoy dobos kilépett, a helyére pedig A.J. Pero, a Twisted Sister ütőse került. Az új album mind a 11 dalát Russell Allen énekes és Mike Orlando gitáros írta. A banda az Egyesült Államokban is leszerződött a Century Mediához, így már az ő gondozásukban jelenik meg februárban a második nagylemez, melyről folyamatosan közzétesznek már dalokat. Hetente mutat be egy-egy új dalt a banda, így lassan a fél lemezt meghallgathatjuk, ugyanis a nyitó Mob Is Back dal után a Come On Get Up nótához szöveges videót is készítettek. Majd nyilvánosságra hozták a Dearly Departed című tételt is. Ezután a Behind These Eyes című ballada következett, ami után a Let It Go, majd a Feel The Adrenaline következett. Heti premierként pedig bemutatták a címadó Men Of Honor dalt is.
Adrenaline Mob – Dalpremier – Men Of Honor
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




