Április közepén az AC/DC hivatalos közleményben tudatta a rajongókkal, hogy az alapító gitáros Malcolm Young betegsége miatt nem tudja folytatni a zenélést, de a 40 éves zenekar nélküle is folytatja. Májustól a csapat Malcolm unokaöccsével, Stevie Young-gal Vancouverben stúdiózott, aki már a ’80-as évek végén is beugrott a csapatba kisegíteni egyszer.
Immár hivatalossá vált, hogy a Brendan O’Brien producerrel és Mike Fraser hangmérnökkel rögzített, 11 dalt tartalmazó új lemez Rock Or Bust címmel Európa legtöbb részén november 28-án jelenik meg, az USA-ban pár nappal később. Az ausztrál hard rockerek szeptember 27-én egy 60 másodperces ízelítőt tettek közzé az új AC/DC album első kislemezdalából, a Play Ball nótából. Ezen a rövid szösszeneten kívül az AC/DC hivatalosan még semmit sem tett közzé a neten, bár a Play Ball ilyen-olyan audiófelvételei elérhetők a YouTube-on, de azért egyetlen kiszivárgott felvételt sem fogunk beágyazni, hogy utána töröljék őket. A Rock Or Bust címadó dala – téves felirattal, Play Ballként – szintén kiment a mai nap folyamán az AC/DC Vevójára, ám idővel ezt is eltávolították onnan. A zenekar a mai napon közzétette a borítót (képünkön) és a dallistát is, amely lentebb található.
Amúgy, mint a címadó, mint a már említett Play Ball dalhoz is klipet forgatott a banda, így ezek minden bizonnyal hamarosan bemutatásra kerülnek. Érdekesség, hogy a két klipben Phil Rudd dobos nem szerepel majd, mert nem tudott megjelenni a londoni forgatáson egy közelebbről meg nem nevezett családi ügy miatt, helyére Bob Richards ugrott be, akit a Shogunból lehet ismerni. Azt azonban nem tudjuk, hogy ez a dobos-csere a klipekben látható lesz-e.
Ugyanakkor a csapat kiadójának közleményében arra is fény derül, hogy Malcolm betegségének jellege sajnos nem teszi lehetővé, hogy a gitáros visszatérjen a zenekarba, így Angus és Malcolm unokaöccse, a lemezt is feljátszó Steve Young gitározik majd a banda 40. évfordulójának apropójából szervezett nagyszabású világkörüli turnén.
Ami pedig az alapító és dalszerző 61 éves Malcolm Young-ot illeti, az 1831-ben elindított Sydney Morning Herald című ausztál napilap beszámolója szerint az egészségi állapota miatt visszavonult gitáros a Sydney keleti külvárosában található Lulworth House nevezetű magánkórházban tölti napjait. Szeptember végén ugyan még nem érkezett hivatalos bejelentés, de már akkor sejthető volt, hogy Malcolm demenciában (aggkori szenilitás) szenved, legalábbis erre utalt, hogy a szóban forgó magánkórház kimondottan erre a betegségre specializálódott. Nos, mára ezt Malcolm családja a People magazinnak adott közleményben megerősítette:
„Malcolm demenciában szenved, a család pedig köszöni, hogy tiszteletben tartjátok a magánszféráját.”
A demencia, másnéven szellemi hanyatlás általában kiszáradás, vagy más egyéb kezelhető egészségügyi állapot következménye (Malcolm több forrás szerint stroke-ot kapott április elején). A memóriazavar tünetével induló betegség az esetek többségében olyannyira elfajul, hogy semmilyen ismert gyógyászati módszer nem segít a páciensen, így aztán a demenciás betegek általában átlagosan négy-öt évig élnek még a betegség diagnosztizálása után. Mivel azonban Malcolmnál az átlagnál jóval fiatalabb korban jött a kór, így ebben az esetben pedig ez az arány is más: a statisztikák szerint a 70 éves kor alatt diagnosztizált betegek átlagosan további tíz évig vagy még tovább is elélnek ebben az állapotban.
AC/DC – Rock Or Bust
01. Rock Or Bust
02. Play Ball
03. Rock The Blues Away
04. Miss Adventure
05. Dogs Of War
06. Got Some Rock & Roll Thunder
07. Hard Times
08. Baptism By Fire
09. Rock The House
10. Sweet Candy
11. Emission Control




