November elején még arról az örömteli hírről számoltunk be, hogy a veterán brit heavy metal banda, a Vardis 30 évnyi szünet után újra mozgásba lendült és lemezszerződést kötött az SPV/Steamhammer kiadóval. Visszatérő lemezük, a Red Eye valamikor 2016-ban jön majd ki. Sajnos most egy szomorú hír érkezett: 65 éves korában rákban elhunyt Terry Horbury, a banda basszusgitárosa. Terry 1983-ban csatlakozott a NWOBHM csapathoz, ő játszott a klasszikus 1986-os Vigilante albumon, valamint az azonos című EP-n. Részt vett az újjáalakulásban is, ő játszotta fel az idén júliusban kiadott 200 M.P.H. mini-albumot, valamint a jövőre megjelenő Red Eye dalaiban is ő lesz majd hallható. Nyugodjék békében!

A Vardis 1973-ban alakult, akkor még Quo Vardis néven, mint a brit punk-mozgalom egyik legjelentősebb formációja. Az 1977-es névváltást követően zenéjük inkább a heavy metal, a blues és a rock ‘n’ roll irányába mozdult; követvén a ’70-es évek zenéjének észak-brit vonalát. A ’80-as években elején szintén a kornak megfelelő hangzással, megszólalással, de már tagadhatatlan NWOBHM (New Wave Of British Heavy Metal) stílusban zenélt a banda. Bár a Vardis 1986-ban feloszlott, a csapat így is több mint három generáció muzsikusainak jelentett inspirációt. Többek közt a Metallica és a Megadeth tagjai is gyakran emlegetik jelentős hatásként a Vardist.

Terry Horbury a Vardis előtt a Dirty Tricks tagja volt, majd a hard rock csapat 1977-es feloszlása után egy ideig Ozzyval próbáltak, aki akkoriban épp nem volt a Black Sabbath tagja. Úgy volt, hogy a közös jammelést stúdiózás követi, hiszen Ozzy már akkor egy saját bandát akart összehozni, miközben a Black Sabbath Dave Walker énekessel működött. Ozzy aztán mégis úgy döntött, visszatér a Black Sabbathba. Terry azóta többször is emlegette az interjúk során, hogy neki még megvannak az Ozzys próbák felvételei.