Fear Those Who Fear Him címmel június 2-án jelenik meg a Paradise Lost gitáros Gregor Mackintosh crusty doom death csapatának harmadik nagylemeze. A legutóbbi, 2014-es Splinters albumhoz képest változott a Vallenfyre felállása : a Paradise Lost agya, Gregor MacKintosh gitáros/hörgős által megálmodott projektben egyedül a My Dying Bride ex-gitárosa, Hamish Glenncross (ex-Solstice, gitár és basszus), maradt meg a korábbi bandából, kettejükhöz pedig a Paradise Lost ütőse, Waltteri Väyrynen csatlakozott dobosként. A trió a massachusettsi Salemben készítette az albumot, ezúttal is a Converge gitárosa, Kurt Ballou producerkedésével, a lemezborítót pedig Hal Rotter készítette. A Vallenfyre első előzetes dala, a klippel kísért Kill All Your Masters nóta már csekkolható:
Gregor Mackintosh, a Paradise Lost mindenkori és a My Dying Bride / At The Gates ex-gitárosa 2011-ben döntött úgy, hogy visszatér death metal gyökereihez; ekkor alakult meg a Vallenfyre. Greg ebben a bandában a gitározás mellett énekel is, rajta kívül pedig még Hamish Glencross (My Dying Bride) és Mully gitárosok, Scoot basszeros (Doom, Extinction Of Mankind), valamint Adrian Erlandsson dobos (At The Gates, Paradise Lost, The Haunted) alkották kezdetben a zenekart. A Vallenfyre debütáló A Fragile King albuma – mely Gregor rákban elhunyt édesapjának állít emléket – 2011. október 31-én jelent meg.
Második, Splinters című albumukon még inkább érezhetőek a Vallenfyre zenei hatásai, melyre a legnagyobb nyomást a Celtic Frost, a Bathory, az Autopsy, a Discharge és a korai Napalm Death gyakorolta. Ezzel a lemezzel bejárták Európát és Észak-Amerikát is.
Vallenfyre – Fear Those Who Fear Him
(Június 02 – Century Media)
01. Born To Decay
02. Messiah
03. Degeneration
04. An Apathetic Grave
05. Nihilist
06. Amongst The Filth
07. The Merciless Tide
08. Dead World Breathes
09. Soldier Of Christ
10. Cursed From The Womb
11. Kill All Your Masters
12. Temple Of Rats