Őrizkedj az embertől! címmel még idén áprilisban jelent meg a budapesti/gyulai hardcore/thrash/punk trió, a Toportyán Férgek második nagylemeze. A hét dalos anyagot a budapesti Rock Out stúdióban rögzítették a srácok, ahol a gitárszólók feljátszásában segítségükre volt a felvételek irányításáért is felelős Groznij Pálvölgyi Ferinek valamint Bata Dávid. A csordavokálokba Borbély Matyi (örökös Toportyán Férgek tag) és Király Roli (Aki azóta már dobol is a zenekarban.) segített be. A borítót Kovács Dániel (KODACX DESIGN) követte el. A trió most egy új klippel jelentkezett. Külön érdekesség, hogy a címadó dalhoz készült klipet (Don Gatto, ex-Fürgerókalábak) készítette.
A Toportyán Férgek 2013. májusban adták első koncertjüket Budapesten, innen számítható a zenekar megalakulása. Az azóta is aktívan koncertező banda zenéje egyszerű HC és thrash metal keveréke, magyar szövegekkel. Megalakulásuk óta eddig több, mint 470 koncertet adtak szerte az országban, bemutatkozó EP-jük Pusztulás címmel pedig 2014. márciusában jelent meg.