Hol nyers, hol örvénylő gitártémák, elszállós énekek, atmoszférikus hangzás. Főleg ezekkel az eszközökkel szeretünk a közönséggel közösen utazni az univerzum azon szegletébe, ahol nem számít semmi, csak a pillanat. A Mastodon, Tool, Alice in Chains vagy éppen Pink Floyd és Paradise Lost hatásokat egyaránt felmutató négyesfogat nemcsak a rock/metál undergroundból, hanem a jazz és pop világából is érkezett tagokkal igyekszik bárki számára elérhetővé tenni az űrutazást. Együtt pedig egy olyan bandát alkotnak, ami úgy üt, mint egy sztratoszférába belépő űrsikló, vagy legalább mint egy dühöngő orrszarvú. Új, Aena című EP-jük egy nagylemez előfutárának ígérkezik; a dalokat a zenekar dobosa, Magda Zsolt vette fel és keverte meg, a masterért pedig a basszusgitáros, Köge felelt. A srácok nem hobbisták, korábban Sipos Ábrissal (The Royal Freak Out) együtt a Pinewood Studio színeiben dolgoztak együtt más zenekarok anyagain is. Az Aena dalait a Turbo zenekarból ismert Dure játéka teszi teljessé, aminek külön romantikus bájt ad, hogy a két alapítótag (Rátkai Márton és Köge) anno pont egy Turbo koncerten ismerték meg egymást, így végülis fanboyként érte őket a megtiszteltetés, hogy Szatmári Györggyel közösen is írhattak végre zenét.
Farkas Balázs (ének) így nyilatkozott az Aenát alkotó három dalról:
Different Times/Different Mind:
„A nyitódal igazából a korábbiakra a leginkább emlékeztető új nótánk, mind az írasi folyamat, a hangszerelés, mind pedig a hangzás alapján lehetne akár a 2017-es nagylemezen is, persze, azóta sokat öregedtünk – korban, ízlésben is. Bár utáljuk a címkéket, de ez talán kevésbé prog, inkább egy power rock szám. A dal szövegét tekintve arról értekezik, hogy milyen magad mögött hagyni valamit, amit megszoktál. A környezetet vagy élethelyzetet amiben éltél, egy új helyzetbe szépen fokozatosan elsodródni. Nem a szomorúságra vagy rossz érzésekre fókuszál, hanem, hogy ha tovább kell állni, mert másban vagy, akkor ne
próbálj meg minden áron ragaszkodni a régi dolgokhoz, hagyd hogy a hullám tovább vigyen és valaki átvegye a helyed ott, ahol eddig utaztál.”
Virué:
„Ez a dal szövegben egyike azoknak a (ránk jellemző) daloknak, amikor frusztrációnkat vagy valamivel kapcsolatos más negatív érzelmünket tesszük bele a számba, de aztán valahol az alkotási folyamatban a kezdeti negatív felhang 180 fokot fordul és egy egészében pozitív hangvételű mű lesz belőle. Utazós, hömpölygős nóta, ami talán ad egy kis motivációt amikor úgy látod, hogy a dolgok a legnagyobb igyekezeted ellenére szétesnek körülötted. Meglepő módon ezt a hömpölygést sikerült 5 perc alatt tartani, ráadásul ez az egyetlen dalunk idáig, aminél a munkacím lett a végleges is.”
The Day of Departure:
„Bár valószínű sokan a legkevésbé AP-s számnak fogják érezni – nekünk talán az egyik kedvenc dalunk lett az eddigi munkásságunkat tekintve. A szöveg egy képzeletbeli monológot ír le, az érzelemskála egészén végigfutva. Ha Virué c. számra azt mondtuk, hogy a frusztrálságból próbál kiszakítani és inspirációt adni, akkor ez a dal a teljes ellentéte. Egy pillanatig sem érezteti veled, hogy pozitív szeretne lenni. Ez a dal sötét, keserves és dühös. Zeneileg talán a These Waves Never Break folytatása, bár elsőre nem nagyon láttuk, hogy hogyan fog megszólalni, az első verziói még inkább egy blues dalra emlékeztettek, szerencsére egy kisebb kreatív elakadás után megtaláltuk a végleges formáját. A házi dalsommelier-nk naplementében autózáshoz, hajnali sétákhoz ajánlja. Még időben vagytok, hogy meghallgassátok.”
