2016. november 14-én hivatalosan is bejelentették, hogy 2017-ben és 2018-ban különleges turnéra indul a Helloween, A Pumpkins United névre keresztelt világkörüli turnén, ismét együtt áll majd színpadra a ’80-as években legendássá vált Helloween magja, azaz Michael Kiske énekes, Kai Hansen gitáros, Michael Weikath gitáros és Markus Grosskopf basszer (Ingo Schwichtenberg, a hőskorszak dobosa 1995-ben öngyilkos lett). Őket a zenekar mostani tagjai egészítik majd ki a bulikon, azaz ott lesz Andi Deris énekes, Sascha Gerstner gitáros és Dani Löble dobos is. Így aztán várható volt, hogy a Kai Hansen vezette Gamma Ray pihenőre vonul.

Ezt a „kényszer-szabadságot” használja most ki, a Gamma Ray két tagja, Henjo Richter gitáros és Michael Ehré dobos, akik tavaly, november végén The Unity néven új bandát alapítottak. Társaik ebben Gianba Manenti énekes, Stef E (ex-Crossroads) gitáros, Jogi Sweers basszer és Sascha Onnen (ex-Mob Rules) billentyűs, akik korábban mind együtt zenéltek Ehrével a Love.Might.Kill zenekarban. A The Unity bemutatkozó albuma május 5-én jön ki az SPV kiadónál, és amire számítani kell: erőteljes hard rock, technikása kidolgozott dalok, és végtelen lendület! A lemezen szereplő No More Lies dalhoz most egy klip is készült.

The Unity – The Unity
(Május 05 – SPV)

01. Rise And Fall 5:26
02. No More Lies 5:07
03. God Of Temptation 5:27
04. Firesign 5:18
05. Always Just You 6:02
06. Close To Crazy 3:30
07. The Wishing Well 5:47
08. Edens Fall 4:30
09. Redeemer 4:54
10. Super Distortion 1:03
11. Killer Instinct 5:52
12. Never Forget 5:40