Arról már korábban hírt adtunk, hogy a The Dead Daisies ötödik nagylemeze, a Holy Ground című album kis késéssel, csak január 22-én látott napvilágot, ez vélhetően a járványhelyzet miatt lett meghozva. Egyébként Ben Grosse producerrel a francia La Fabrique Studios falai között készült a lemez. Az még 2019-ben, nyár végén lett hivatalos, hogy a zenekarból távozott John Corabi énekes (ex-Mötley Crüe, ex-The Scream) és a basszusgitáros Marco Mendoza, a helyüket pedig a legendás énekes/basszer, Glenn Hughes (Trapeze, Deep Purple, Black Sabbath stb.) vette át. Jövő februárban nálunk is bemutatják az új anyagot. A koncert a Barba Negrában lesz február 16-án. Emellett, jövő nyáron a Judas Priest előtt is meg lehet majd nézni őket Magyarországon.
Az viszont már bizonyos, hogy ezeken a koncerteken már nem Deen Castronovo ül a dobcájg mögött. Múlt héten jelentette be a zenekar, hogy Deen Castronovo egészségügyi problémái miatt Ozzy Osbourne és a Black Sabbath turnéfelállásának dobosa, Tommy Clufetos dobol majd a Holy Ground jövő évi lemezbemutató turnéján. A dobos annyival kommentálta a hírt, hogy a porckorongsérve újult ki, és ezt kell műteni.
A Journeyből is ismert Castronovo 2017 óta volt a The Dead Daisies tagja, mégpedig Brian Tichy helyére érkezett. A turnék mellett a 2018-as Burn It Down nagylemezen és a pénteken megjelent Holy Ground-on, illetve a 2019-ben kiadott Locked and Loaded: The Covers Album című válogatáslemezen hallhattuk a játékát.
Ami pedig Tommy Clufetos dobos személyét illeti, a The Dead Daisies rajongóinak sem ismeretlen arc, ugyanis 2015-ben már játszott együtt a csapattal néhány koncerten.
A Rock Hangjával az élen koncertezik jövőre a Dead Daises
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér. Az Ausztráliából indult rockzenekar ugyanis felfrissült tagsággal, egy új lemezzel és vadiúj turnéval tér vissza 2021-ben Magyarországra.
Február 16-án főzenekarként, a megszokott energiájú, látványos műsorral vár minket Doug Aldrich, Deen Castronovo és David Lowy, akikhez basszusgitáros – énekesként maga A Rock Hangja, a Deep Purple és számos legendás album énekese, Glenn Hughes csatlakozott!
A turné vendége egy 2014 óta működő csapat, a Those Damn Crows lesz. Az öttagú wales-i rockbanda fék nélkül tör az egyre nagyobb ismertség felé: pár év alatt több ezres közönséget gyűjtöttek maguk köré a koncerteken, második, Point Of No Return című lemezük pedig már a brit lemezeladási listák első 20 helyezettje közé is bekerült.”
a Livesounds bemutatja:
Get Out Of The House Tour 2021
2021. február 16., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
The Dead Daisies
Those Damn Crows
Belépő:
– early bird jegyek 8500 Ft
– normál elővételben 8900 Ft
– a koncert napján 9900 Ft
Az early bird jegyek értékesítése a https://jegy.rock1.hu/oldalon indul.