The Path címmel idén ősszel jelenik meg a szimfonikus metalt toló budapesti Taleteller első nagylemeze, amit Aurora címmel június 30-án megelőz egy „kis album”. Minderről bővebben a banda bemutatkozó leveléből:
A Taleteller ötlete 2010-ben született meg Budapesten Tóth Tibor elméjében. Az ötlet a következő volt: Hozzunk létre egy olyan szimfonikus metál bandát, ami kifejezetten egy történetet dolgoz fel albumonként. Miután megosztotta az elképzelését Mészáros Róberttel úgy döntöttek, hogy megalapítják a Taleteller-t. Róbert basszusgitárosként, nem sokkal később Róth Miklós dobosként csatlakozott az együttesbe.
Sárközy Edina énekesként csatlakozott végül pedig Dobos Csaba vállalta a gitáros szerepét. Amikor a zene és a történet elkészült, rögzítették az első demó albumot, aminek a neve Hope Dies Last lett.
A felvételek után Róbert és Csaba kilépett a bandából és Tokai Brendon lett a gitáros.
2014. február 14.-én kiadták a Hope Dies Last demó albumot. Az első koncertjük 2015 április 18-án volt Budapesten, amit még számos koncert követett azon a nyáron.
Ezután egy nehéz időszak következett. Brendon és Edina úgy döntött, hogy elhagyja a bandát. Ennek ellenére Tibor és Miklós tovább dolgozott azon, hogy életben maradjon a Taleteller. Kitartóan dolgoztak egy új album megírásán.
Amikor Tibor elkezdte megtervezni az új albumot úgy vélte, hogy sokkal filmzeneibbnek kell lennie, mint a Hope Dies Last. Ebben Uhljar Mihály sietett a segítségére, aki 2017 júliusában csatlakozott, mint szimfonikus hangszerelő. A segítségével sokkal gyorsabban haladtak a szimfonikus részek írásával. 2018. októberében az új album írása befejeződött és elkezdődtek a stúdió felvételek. Ekkor csatlakozott hozzájuk Csák Annamária énekesként és Horváth Imre gitárosként.
Az új stúdió album – The Path – 2020 őszén érkezik meg a hallgatóság számára. Ezt az Aurora című kisalbum előzi meg, ami 2020.06.30-án lesz elérhető. Az Aurora-hoz tartozó klip szintén ezen a napon jelenik meg.
Jelenlegi tagok:
Csák Annamária – ének
Horváth Imre – gitár, basszusgitár
Róth Miklós – dob
Tóth Tibor – billentyűk
Uhljar Mihály – szimfonikus hangszerelő