Elkészítette legújabb klipjét a Subscribe zenekar a Suzuki viaDal sorozatának részeként, melyet a This Moment Soon Will Be Gone lemez The Trice című dalához forgattak. A munkálatok majdnem négy hnapig tartottak, így elmondhatjuk, hogy abszolút nem egy összecsapott munkáról van szó. Hazánkban ritkán látható képi és technikai megoldásokkal készült a videó, melyhez természetesen a már megszokott profi Subscribe minőség párosult.

A rendező Koblicska Örs nyilatkozott az ilovesuzuki.hu-nak: „Nem volt egyszerű a klip elkészítése, összesen négy hónapig dolgoztunk rajta, négy teljes forgatási nappal” A felvételek döntő része a tatai Eszterházy kastélyban és környékén készült. „Most először dolgoztunk úgy storyboard alapján, hogy minden snitt előre meg volt tervezve, azaz timecode-ra pontosan kitaláltuk előre, hogy hová és milyen jelenetek kerüljenek” – tette hozzá Koblicska. “A klip sztorijának kiindulópontjául Bálint dalszövegét használtuk fel, amely az elválásról szól, egyfajta se veled, se nélküled állapotot fogalmaz meg. Nem feltétlenül egy nagyon komoly, lineáris történetvezetésre törekedtünk, inkább az örök keresés állapotának hangulatát akartuk megragadni.”

ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url

A Suziki viaDal versenyen nyert kliépért, egyébként nem győz hálálkodni a csapat. Anga-Kis Miklós basszer szintén az ilivesuzuki.hu oldalnak nyilatkozta, hogy: “Most először dolgoztunk úgy storyboard alapján, hogy minden snitt előre meg volt tervezve, azaz timecode-ra pontosan kitaláltuk előre, hogy hová és milyen jelenetek kerüljenek” – tette hozzá Koblicska. “A klip sztorijának kiindulópontjául Bálint dalszövegét használtuk fel, amely az elválásról szól, egyfajta se veled, se nélküled állapotot fogalmaz meg. Nem feltétlenül egy nagyon komoly, lineáris történetvezetésre törekedtünk, inkább az örök keresés állapotának hangulatát akartuk megragadni.”

A banda az Isten háta mögött zenekarral van éppen egy jubileumi 15 éves országjáró turnén, melynek utolsó állomása, Mikulás napján lesz Békéscsabán. Ott el lehet még őket csípni.