Straight Outta Burbank címmel 2015. november 27-én jelent meg a Stone Sour második feldolgozás EP-je. A kiadvány a Black Fridayhez kapcsolódó Record Store Day-esemény alkalmára jött ki. Úgy volt, hogy ezt No Sleep ’Till Burbank címmel követte volna a harmadik rész, arra pedig Van Halen, Rage Against The Machine, AC/DC, Violent Femmes és Buzzcocks feldolgozások kerültek volna. Igen ám, de a banda tagjai később úgy döntöttek, hogy a többi rögzített feldolgozást megtartják extrának a következő lemezhez, ugyanis az Észak-Hollywoodban székelő Sphere stúdióban a srácok Jay Ruston (Anthrax, Steel Panther) producer vezényletével gőzerővel dolgoznak az új Stone Sour nagylemezen, amely Hydrograd címmel a Roadrunner Records gondozásában júniusban jelenhet meg. Ez lesz a Stone Sour első albuma a 2014-ben távozott (kirúgott?) Jim Root gitáros nélkül. A Slipknotban Corey-val továbbra is együtt zenélő Root utódja Christian Martucci lett. Corey-t a Rock Cellar magazin kérdezte a készülő albummal kapcsolatban:
„Jelenleg a hollywoodi Sphere Studios falai között munkálkodunk az új albumon. Abszolút old-school módon dolgozunk: élőben játszunk fel mindent egy időben, egész addig, míg nem sikerül a legjobban. Csodálatos dolgok születtek, a legjobbak, amiket valaha írtunk. A stílus egy igazi turmix, van benne egy kis heavy beütés – ahogy azt mi szeretjük –, de inkább a rock ’n’ roll és hard rock a fő csapás. Lesz benne egy kis punkos csavar is, de ami engem a legjobban inspirál, az a dalok energiája. Az is klassz az albummal kapcsolatban, hogy a súlyos témák valóban súlyosak, de nem a tipikus, hagyományos értelemben. Másfajta a hangulata és nagyon fogós. Az első nóta is ilyen lesz, akár kislemezdalnak is választhattuk volna. De van hat kislemeznóta ezen a lemezen. A produceri feladatokat mi magunk végezzük, de egy jóbarátunk, Jay Ruston – aki társproducerként funkcionál – ott van velünk. A korábbi feldolgozás lemezeinket is ő keverte, így mondhatom, hogy jó kapcsolatban vagyunk vele.”