Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Max Cavalera vezette Soulfly basszusgitárosa, Tony Campos átnyergelt a Fear Factory-ba. Campos 2011. július 31-én adta első koncertjét a Soulfly színeiben, a belgiumi Lokerse fesztiválon. Három közös albumot készített a bandával; név szerint: Enslaved (2012), Savages (2013), és a soron következő Archangel. Bizony, hiszen Archangel címmel augusztus 14-én érkezik az új Soulfly nagylemez. Az album borítóját (képünkön) Eliran Kantor (Sodom, Testament, Sigh, Hate Eternal stb) készítette, a lemez producere pedig Matt Hyde volt. Cavalera a napokban a Groovey TV-nek azt nyilatkozta az új anyagról, hogy az albumon death metalos hatások köszönnek majd vissza:
„Igazán ütős anyag lesz. Nagyon egzotikus, misztikus, tényleg bibliai, és ezúttal is nagyon-nagyon súlyos. Komoly hatással volt rá, amit mostanában hallgatok: 1349, Belphegor, Behemoth… Rengeteg death metalt hallgatok mostanság. Ne is kérdezd, hogy miért. Egyszerűen csak kurvára bejön a dolog szélsőségessége. Szóval, igen, egy nagyon király anyag lesz. Ez a tizedik albumunk, és nagyon izgatott vagyok miatta. Aztán úgy másfél-két éven át turnézni fogunk vele, megállás nélkül.”
Azt pedig ne feledjétek, hogy a Soulfly idén nyáron is fellép Budapesten, július 7-én az A38 Hajón fognak játszani Maxék.
Soulfly – Archangel
(Augusztus 14 – Nuclear Blast)
01. We Sold Our Souls To Metal
02. Archangel
03. Sodomites (feat. Todd Jones – ex-Terror, Nails)
04. Ishtar Rising
05. Live Life Hard! (feat. Matt Young – King Parrot)
06. Shamash
07. Bethlehem’s Blood
08. Titans
09. Deceiver
10. Mother Of Dragons (feat. Richie Cavalera & Igor Cavalera)
Bónuszdalok a limtált verzión:
11. You Suffer (Napalm Death feldolgozás)
12. Acosador Nocturno
13. Soulfly X





