Február másodikán a Salvus zenekar is színpadra lép a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatójában a Dal című műsorban a Duna Tv-ben. Eddig a Nomad és a Fatal Error is sikeresen vette a selejtezős kört, így egyre több jó zenekarért van lehetőségünk szurkolni. A Salvus, Barát című dalával lép majd fel, melyhez most klippet is készítettek, melynek elkészítésében ismét Lerch Péter volt segítségükre.

Arra is fény derült, hogy áprilisban a Hammerworld magazin mellékleteként, ‘Irtás’ címmel, fog megjelenni a kilenc tételt tartalmazó negyedik nagylemeze a zenekarnak.

Szombaton ha tehetitek, küldjétek a 10 pontos szavazatokat a Salvus zenekarra!