R40 Live címmel november 20-án koncertalbummal jelentkezik a kanadai Rush. Geddy Lee, Alex Lifeson és Neil Peart előzenekar nélküli monstre koncerteket adott az idén, a kiadvány anyagát pedig a Rush szülővárosában, Torontóban rögzítették idén júniusban, amikor két egymást követő teltházas koncertet adott a zenekar. Az anyagot David Botrill kevevte, aki olyan zenekarok produceri székéből lehet ismerős, mint a Tool, a King Crimson, a Muse, vagy a The Smashing Pumpkins. Illusztris vendégekben sincs hiány, nemcsak Les Claypool (Primus), Tom Morello (Rage Against The Machine) vagy Chad Smith (Red Hot Chili Peppers) működik közre, hanem olyan neves hollywoodi figurák is, mint Peter Dinklage, a Trónok harca Tyrionja, Jason Segel az Így jártam anyátokkal című film sztárja, illetve Paul Rudd, vagyis maga a Hangyaember, akiket a kivetítő segítségével varázsoltak a helyszínre. A korábbi előzetesek után most már a Closer To The Heart felvételét is megtekinthető a DVD-ről:
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a Rush teljesen leáll-e a koncertezéssel, a hírek arról szólnak, hogy a zenekar a mostani kör után abbahagyja a komolyabb turnézást. Persze hallottunk már ilyet másoktól is, de mivel a dobos Neal Peart krónikus ínhüvelygyulladással küszködik, valamint a vállával is problémák vannak, ezért még akár igaz is lehet a hír.
Rush – R40 DVD/CD
(November 20 – Universal)
Disc One
01. The World Is… The World Is…
02. The Anarchist
03. Headlong Flight
04. Far Cry
05. The Main Monkey Business
06. How It Is
07. Animate
08. Roll The Bones
09. Between The Wheels
10. Losing It (w/ Ben Mink)
11. Subdivisions
Disc Two
01. No Country For Old Hens
02. Tom Sawyer
03. YYZ
04. The Spirit Of Radio
05. Natural Science
06. Jacob’s Ladder
07. Hemispheres: Prelude
08. Cygnus X-1/The Story So Far (dobszóló)
09. Closer To The Heart
10. Xanadu
11. 2112
Ráadás:
01. Mel’s Rockpile (w/ Eugene Levy)
02. Lakeside Park/Anthem
03. What You’re Doing/Working Man
04. Exit Stage Left
Bónusz:
01. One Little Victory
02. Distant Early Warning
03. Red Barchetta





