Szinte napra pontosan egy évre rá, a nagy sikert aratott EU Power Metal Festival után május 30-án, a Barba Negra Music Clubban immár másodízben kerül megrendezésre az EU Power Metal Festival. A három órás program nem másra hivatott, mint előadni és bemutatni a európai power metal legkedveltebb dalait, olyan hazai zenészek előadásában, akik ezt a stílust a leghitelesebben tudják átadni a magyar közönségnek. A Symphonium zenekar nyitja az estét, bő 1 órás műsorral. Majd 3 órán át 22 hazai rock/metal zenész és énekes adja elő a stílus legnagyobb dalait. Az illusztris fellépő zenészek névsorából 17 órától Szabó „Szög” Gergely főszervező/ötletgazda lesz a vendégünk, hogy beszéljen és meginvitáljon Benneteket a május 30-án, a Barba Negra Music Clubban megrendezésre kerülő EU Power Metal Festival második felvonására. Műsorunk első órájában részleteket tudhattok meg a fellépőkről és az elhangzó dalokról is.
Ha már Szög a stúdiónkban jár, akkor a második óránkban is marad, ugyanis bemutatjuk Nektek az Unplugged Pressure névre hallgató akusztikus Queen tribute duót. A formációt Szabó Gergely (Szög), zongorista, billentyűs, zeneszerző és Bátky Zoltán (BZ), énekes, zeneszerző, szövegíró alkotja. Mindketten a keményebb zenék rajongói és művelői, bár a stílus némelyest különböző ágaiban tevékenykednek. Egy fontos közös pont azonban egyértelműen meghatározza mindkettejük stílusát: a Queen. Épp ezért 2014 őszén elhatározták, hogy egy különleges produkciót hoznak létre, amely a megannyi “teljes zenekaros” tribute és cover helyett egy intimebb, egyedibb megközelítéssel rója le tiszteletét a Queen munkássága előtt. Az Unplugged Pressure duóban az éneket legtöbbször csak zongora kíséri, és ebben a felállásban nem csak a Queen halkabb szerzeményei szólalnak meg, hanem új értelmezést kapnak a hangosabb, bonyolultabb, vagy eltérő hangszerelésű dalok is. A duó 2014 szeptembere óta próbál, készíti az átiratokat, május 22-én pedig, a budapesti Doors Kocsmában egy különleges estén végre élőben is bemutatkozik az ismertebb, ill. ritkaságnak számító Queen zongora-ének átiratait játszó duó.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!
Budapest pár napra metalba öltözött.Minden szezonban jut Budapestnek egy-egy olyan esemény, ami mörcsökbe öltözteti a lakosságot. Ellepik az utcákat a hosszú évek porát kitartóan álló...
A legendás német rock banda, a Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját egy hatalmas koncerttel szülővárosukban, Hannoverben, jövőre pedig ismét turnéra indulnak, hogy megünnepeljék...
Az A Perfect Circle zenéje egyszerre drámai és felemelő. A Billy Howerdel és Maynard James Keenan által alapított zenekar 25 éves fennállása alatt négy...